Keresés

Palócföld blog

A Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat blogoldala

Címke

varro_daniel

Átok

Fogad, miből hiányzik egy darab,
romoljon, vásson el, ha mást harap.

A percben, ahogy másra néz nevetve,
hályog boruljon mind a két szemedre.

Ha másnak domborul ki zsenge halma,
fonnyadjon el a melled, mint az alma.

Nyálad, ha szádra másik száj tapad,
apadjon el, mint eltévedt patak.

Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba,
korhadjon el, mint férges fának odva.

A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz.

Varró Dániel (1977, Budapest)
Szívdesszert, Magvető, 2007
Fotó: MTI, Kollányi Péter

Reklámok

Jogosítvány

A költő nemrég szerzett jogosítványt,
autóján ott volt még a T-betű,
s a péntek esti pesti forgalomban
félt ő, hogy nem lesz hosszú életű.
Olyan szorongás ült szivén szegénynek,
mi csak halálközelben vesz elő,
s úgy kapaszkodott a kormánykerékbe,
mint anyja ujjába a csecsemő.
Túl hosszan ült a sors anyósülésén
csak nézelődve mélán szerteszét,
de most szélvédőjére tette immár
a céltudat konok dzsípíeszét,
mit lerázhattak álnok bukkanók, de
a pedálok közé beesve, és
koppanva, szidva, félrerúgva is csak
azt hajtogatta: újratervezés.
Hogy a lámpánál néha még lefulladt,
s csak állt hülyén a zöldnél, más dolog,
nagyot sóhajtott a költő ilyenkor,
és szélvédője bepárásodott,
nem látott mást, csak kívülről magát, hogy
akár egy ócska vígjáték-panel,
a páralefújó után matatva
az ablaktörlőt indította el –
s mert a gépjárművezetők iratlan,
nagy rangsorában persze hátul állt
egy T-betűs a T-betűtlenek közt,
a többi autós erre rádudált,
s őt megviselte, hogyha rádudáltak
tán jobban is, mint másokat szokott,
mert gyűrődős anyagból volt a lelke,
és nem húzott rá műanyag tokot,
de nem pörölt, ment harminccal szerényen,
dudák mérgét nemesen állta ki,
s új horizontok nyíltak meg előtte,
mert elfelejtett sávot váltani…

De így vagy úgy, kezében volt a kormány,
és háta mögött hagyta már Budát,
vidékre ért, hol rá a szívtelenség
zord béemvéje ritkábban dudált,
a gázra lépett, és egy pillanatra
most úgy érezte, még korántse vén,
hogy úgy húzzák a lóerők robogva,
mint hatvannyolc parázspatáju mén…
Még egyszer-kétszer rossz irányba fordult,
a jó útról, most mit mondjak, letért,
de pont, mikor feladta volna, ott lett,
meglelte íme parkolóhelyét,
leparkolt hát, behúzta kézifékét,
s orcája bár úgy izzadt, mint aki
tíz éve tengeren bolyongva kóbor,
a slusszkulcsot a gyújtáskapcsolóból
nagy megelégedéssel húzta ki.

Varró Dániel (1977, Budapest)
Mi lett hova?, Jelenkor Kiadó, 2016

Fotó: MTI, Kollányi Péter

Metró

Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.

Leszállított – az alagút
most énelőttem ásít,
s eljutnom több mint bonyolult
a kívánt állomásig.

S míg kattog egyre távolabb
haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.

Ó, bár ne kéne lógnia,
föladva minden elvét!
Ez itt egy allegória,
ha nem tűnt volna fel még.

Hisz látod, éppen így megyek
hogy földerítsem, úgy ám,
felszín alatti énedet
a lélek mélyvasútján.

De megvívnám bár érted, ó,
én héroszok tusáját,
nem jutok el hozzád a szó
szűk labirintusán át.

S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak.

Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném.

S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.

Varró Dániel (1977, Budapest)
Szívdesszert, Magvető, 2007
Fotó: MTI, Kollányi Péter

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.

Varró Dániel (1977, Budapest)
Bögre azúr, Magvető, 1999
Fotó: MTI / Kollányi Péter

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑