Kupcsulik Ágnes

Mint

A holtágon kifogott törpeharcsák,
megnyúzva, hogy mindegyik még él, úszik
a zománcos lavórban. Macska kúszik,
sorára vár. Csattanva dől el a szák.

Idegen az, akit nem köt már a vér.
Temetés. Az utolsó rokon elment.
Rikácsolás töri fel a csendet.
A vadlúdcsapat éppen visszatér.

Idegeneknek eladtam a jussom.
A földet, ahol a holtág a határ.
Haladtam lassú árral, mint a sulyom,

gyáván, nem csoda, hogy kivet ez a táj.
Most nézem, ahogy átszeli a húsom
az idegenségemből épített határ.

Kozma László

Határtalan

Azt gondoltad, hogy nincsenek határok
Mert minden tágul és határtalan.
Mint hullámkörök, szétfutnak az álmok
És létednek csak csillogása van.

Úgy futsz tovább a végtelen ölében
Mint csillagfény, mert árnytalan kacag,
Harmatcseppként a csöndes gyűrűzésben,
Hogy hajnalfényben felszikrázzanak.

Szellő indul, lebben az éj palástja,
Könnyű fátyol borul a változásra,
Finom ránc csak ajkadon a sóhaj.

Fehérlik már, mi fenyőként sötétlett,
Felhő-fátylas, ami szikrázva kéklett,
Sziklagáthoz ér sorsod hajója.