Márkus László verse a Palócföld-blogon

Márkus László

a LÉGY

szobámban ülve megbabonázva bámulok
kijelzőmön egy antik piros villamost
patinás teste
valószínűtlenül keskeny
kacskaringós utcácskán cipel vissza
a dombra turistákat Lisszabonban

ekkor színre lép a légy
mit légy
a LÉGY
már első fellépése megdöbbentően erőszakos
pedig nem vagyok vaskalapos
tudom már mire vág fel
azt hiszi övé a szobai ájer
bár teste tündöklő acélos kékség
alantas népség
hisz minden felmenője
szitkokat zümmögő őse
csontkukac volt
bölcsője rothadó tetem
gyerekszobája nem volt sohasem

fennhéjázva köröz a plafon alatt
lesi maradt-e valami ehető falat
melyet bitorolhat
agglegénylakásban nincs egyetlen morzsa
mit egy ily fényes légi lovag elorozna
mivel nincs
stratégiai pont a rézkilincs
bosszút forralva onnan támadja fejem stukaként
meglehetősen nagylegény
no várj csak kiskomám rohamozz nyugodtan
tegnapi újságom hol van
amint megtalálom
magam is nyomban hadba szállok

miközben ádáz csatát vívok
ajkamat elhagyja jónéhány szitok
különösen most cifrázom
ahogy a nipp nyulat eltalálom
legyünk vigyorog
élvezi dühítő nyomorom
k a r d   k i   k a r d
h a   h a r c   h á t   l e g y e n   h a r c
rajta vezetem le minden korábbi dühöm
úgy döntök halálra üldözöm
hajszolom bárhogyan kavar
egyszer kifogy belőle az üzemanyag
ne már
eltüntette magát
majd hirtelen felsír
mint aki többet már nem bír

Köszöntjük az idén 50 éves Jóna Dávidot! Jóféle csönd címmel készül verseskötete a Hungarovox Kiadónál. Kávézzunk együtt a kötetben is megjelenő egyik versével!

Jóna Dávid

az újraélesztésed után

az újraélesztésed után,
mint egy fahasáb fekszel, betakargatlak,
a szivárvány-kergetés kifárasztott,
hajad fújja a nyitva hagyott kórházi ablak

arcod, mint a nyír törzse,
rémült vénáid még tétován szállítják a vért,
a kegyelem, hit és cél nélkül kering benned,
az utolsó mondatod az volt, hogy „nincs miért”

kirendelt sorsod morzsolgatod a lepedő széleként,
a vágyakhoz ez most kevés, jól tudom,
de valamiért mégiscsak átvergődtél,
egy földöntúli labirintuson

az újraélesztés után két némaság között,
őrizlek Téged, s adnék Neked erőt, utat,
biztos, hogy angyalok hoztak vissza,
hallani véltem suttogásukat…

Ádám Tamás: Hazatérés

Néha még falumba tévedek,
az új harangozó nyakamba zúdítja
esti harangjainak szavát. Az ősz
elsodor a temetőbe, ahol a csontok
ismerősen vacognak. A fákon
az évszámokat már rég lemosták
lucskos esték. Pillám rám csukja
az éjszakát, és a sötétben ujjaim
a krizantém csokorra fagynak.
Gyertyák égnek, világít a lelkiismeret.
Lábaim gyökeret eresztenek újra,
mint az alkonyban ellobbanó fák.
Megemeli hegyes kalapját a
templomtorony, bár én nem
köszönök el.

Angolszász irodalom – Coleridge

Samuel Taylor Coleridge, az angolszász romantika egyik alapítójának leghíresebb verse olvasható a Reggeli KV rovatban.

.

Samuel Taylor Coleridge: Kubla Kán

Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban,
hol roppant barlangokon át
örök éjbe veti magát
az Alph, a szent folyam.
Mérföldnyi jó földet tizet
gyorsan torony s fal övezett:
s itt tömjénfa nyilt, illat volt a lomb
tündöklő kertek és kanyar patak;
ott sötét erdők, vének, mint a domb,
öleltek napos pázsitfoltokat.

De óh, amott a cédrusfödte bércen
a mélybe milyen hasadék szakadt!
Micsoda vad hely! démon-kedvesét sem
siratja szentebb, iszonyúbb vidéken
elhagyott nő a sápadt hold alatt!
S e szakadékból, forrva, zakatolva,
mintha a föld gyors lélegzete volna,
hatalmas forrás lüktetett elő:
torkából, mint felugró jégeső
vagy mint a pelyvás mag a csép alatt, –
ívben repült a sok nagy szirtdarab:
s táncos sziklákkal együtt így okádta
a folyót a kút örök robbanása.
Öt mérföldet átkanyarodva szállt a
szent Alph a völgybe, nagy erdők alatt,
aztán elérte a barlangokat
s leviharzott a halott óceánba:
s e messzi zajból Kubla ősatyák
szavát hallotta, hadak jóslatát!

A kéjpalota nézte sok száz
lenge tornyát a vizen
és egy zene volt a forrás
és a barlang, egy ütem.
Ritka művészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!

Ismertem egy lányt valaha,
látomás lehetett:
Abesszinia lánya volt,
Abora hegyéről dalolt
s cimbalmot pengetett.
Zendülne csak szivemben
még egyszer a dala,
oly vad gyönyör gyúlna ki bennem,
hogy felépítném csupa
muzsikából azt a szép
fénydómot! a jégtermeket!
S mind látná, aki hallana,
s „Vigyázzatok!” kiáltana,
„Szeme villám! haja libeg!
Hármas kört reá elébb,
s csukja szemünk szent borzalom,
mert mézen élt, mézharmaton,
s itta a Menyország tejét.”

.

Fordította: Szabó Lőrinc

Forrás: Populart Füzetek, Óda a nyugati szélhez, Interpopulart Könyvkiadó

 

A Radnóti-hét zárása

A mai napon Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt! című kötetéből olvashatnak verset a Reggeli KV rovatban.

.

Radnóti Miklós: Temetőben

Illendőn gyászol e föld:
nem mutogatja gyászát,
nem száll bánat a rögre;
csak fényes héja ropog
szomorubban az esti
kenyérnek s a tengerek
lassúdad reggeli tánca
lett nehezebb, de jól tudod,
ez sem örökre.

Halottaival úgy bánik e föld,
ahogyan kimenős matrózok
a kocsmák poharával,
ha fölforr bennük a nyelt rum:
hosszan nézegetik,
aztán odacsapják!
Igy bánik a testtel e föld is.

De elnyugszik a zajgás:
te tudod és tudom én,
mint van az !

Csöndes beszédben évek
és évszázak után is
élőkről szólnak először,
holtakról azután csak,
de róluk hosszasabban,
s a szavakon lassan
csörög az örök koszorúk levele
s ebből tenéked is jut,
ki földbeszállsz és néma
emlékedet óvja
majd az időtlen idő!

.

Forrás: Radnóti Miklós: Összegyűjtött versek, Kossuth Kiadó, 2015

Kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/Radnoti1.jpg

Dsida-hét

Kedves Olvasók!

Ezen a héten a Reggeli KV rovatban Dsida Jenő életútjáról és költészetéről, hatásáról, műveinek értelmezéséről olvashatnak. Az első napon élettörténetével, valamint két versével ismerkedhetnek meg.

1907. május 17-én született Szatmárnémetiben (ma Románia). Apja, Dsida Aladár katona, anyja, Csengeri Tóth Margit volt. 1910-ben az egész család Budapestre költözött. Az apja szolgált az első világháborúban, a háború végére azonban elvesztették vagyonukat. Dsida Jenő egy gyerekkori betegségnek köszönhetően egész életében szívbillentyű-elégtelenségben szenvedett. 1918-ban visszaköltöztek Szatmárnémetibe, ugyanis apját ide nevezték ki állomásparancsnoknak.

1923-tól jelentek meg versei a Cimbora című gyermekeknek szánt újságban, melynek szerkesztője Benedek Elek volt. 1924-ben jelent meg Valami fáj című verse. A trianoni békék utáni zavaros helyzetben a verset irredentának tekintették, ezért Dsidát Románia összes gimnáziumából kitiltották. Az ellene hozott ítélet felülvizsgálata után mégis leérettségizhetett. A kolozsvári egyetemen jogot tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Ezek után házitanító volt, illetve különböző irodalmi lapoknál dolgozott. 1932-ben bevonult katonának, azonban egészségügyi állapota miatt néhány nap múlva leszerelték. 1933-ban Olaszországba zarándokolt.

Dsida Jenő munkatársa volt többek között a kolozsvári Pásztortűz című lapnak, az Erdélyi Helikon című folyóiratnak, illetve különböző katolikus napilapoknak is. A Keleti Újság című lapban nyelvművelő rovata indult. A szerkesztői munkáról Búcsú az elítélttől című versében írt, meglehetősen negatívan. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Helikon Írói Közösségnek és az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaságnak is.

Betegsége 1938 elejétől folyamatosan súlyosbodott, 1938. június 7-én szívburokgyulladásban hunyt el. Sírhelye a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.

Dsida Jenő: Valami fáj

Valami fáj
és nem tudom: mi az?

Pici, fekete, bús fonál
huzódik lassan a tollam után
a fehér papírlapon,
mintha nagy fehér sebkötésemet
bogoznám ide mindörökre
szomorú, tartós fekete fonállal.

A seb a múlté,
sajogva tűnt el a kötés alatt
és ráborultak ezek a betűk
és ezek a dalok
és egyebek.

Lássátok: most már kacagok
és csókolózom veletek!

Dsida Jenő: Búcsú az elítélttől

Mit vétettél, hogy ez jutott neked,
négy fal között egy rokkant, recsegő szék,
egy tintafoltos asztal négy fiókkal,
toll, kalamáris, szanaszét dobált
papírlapok: bús gond és gondolat?
Kúszált és láthatatlan drótokon
jön messziről az áram, a feszültség
s kering asztalban, székben s benned is,
süti-rángatja minden porcikádat
az ismeretlen, gyilkos villamosság.
Tőle fáj fejed. Ujjad tőle véknyul,
szemed hajdani fénye tőle tört meg
s orrod alatt a fiatal mosoly
tőle ferdül öreggé. Villamosszék,
vesztőhely ez, hol halni keserü
s édes egyszerre, igen, villamosszék,
mely lassan öl, alattomos erővel,
évek alatt. Lassan, de biztosan.
Ottkünn a bokrok zöld lángokkal égnek,
pislog, mint mécs, a sárga kankalin,
nedves illattól részegek a csízek,
puha kezekkel szél babrál a barkán
s kecskegidákként felhők futkorásznak
kelet felé, nyugat felé. Te meg csak
ülsz celládban valamely mord ítélet
akaratából s betüje szerint,
mignem fejed az asztalra bukik
s csapzott hajad a féloldalra dőlt
tintásüveg levébe keverül.
Ottkünn tavasz lesz, víg, eszeveszett,
mikor a hóhér röviden jelenti
a birónak, hogy elvégeztetett.

Avantgárd-hét a rovatban

Kedves Olvasók!

A megújult rovatot az avantgárd irodalom néhány jelentős művének bemutatásával kezdjük. Előbb azonban néhány szó az avantgárdról. Művészeti irányzatok összefoglaló nevéről beszélünk, főbb jellemzői a hagyományokkal való (nem teljes) szakítás, az újszerűség, az egyén elvetése. Az irányzatokat sokszor áthatja a politikai szellem. Az avantgárd az elit- és a tömegkultúra szétválasztásának megszüntetésére, illetve a műnemek és műfajok közti határok elmosására igyekszik.

Az első nap az expresszionizmus lírájából olvashatnak verset. A cél a belső élmény kivetítése, melyet az irányzat művelői csapongó mondatfűzéssel, ige- és metaforahalmozással kívánnak elérni. Az expresszionisták tiltakoznak a háború, a törékeny emberi kapcsolatok ellen. A versek sokszor világvégét vizionálnak.

Johannes R. Becher: A költő

…Megölt engem barátom.
Kinek vagyok barátja most?!
Összetereltek útszéli kövek.
Vértócsából bogárhad csipkedett ki.

Igen ­–: vörös tó lett belőlem.
Állatok itatója.
– Partok között átívelő híd…
Hangos lények otthona-fészke.

Megölt engem barátom.
Éj éjre jött.
Kidőltem. Szétomoltam.
De épületté, szent edénnyé lettem és, ó,
tündökléssé belül!

Nő falt belém.
Testek tajtékkő-partja szívott
zengő patakok, engem.

Fény fonnyasztott.
Ah, és elhajított anyám,
kis nyári csokrot, mely kehelyként rajta nyíltam.

Felkoncolt csörtető apám.
Ó, csókok eltiport ágyásai!
Ó, jaj!
Hol a hazám?!
– Kitéve pőrén a bőgő időbe:
tanulj önuralmat! Tanulj keménységet!
Tanulj kenyér után lopózni!
Kövér italt rágj!…

Tanulj meg hálni úszóhíd-zugokban!
Tanulj meg járni rongyosan!
Hívjanak csavargónak!
Tanulj meg fojtogatni!
A vért tanuld meg!
Tanulj meg elmerülni! És egy lenni a
meg-nem-számláltakkal: kicsiny s valóban egy!
Tanulj undokságot s dögöt ölelni!
Féreg-fiókát táplálj szíveden!
Tanuld meg: semmitől sem menekülhetsz.
S a végén nem maradhat tőled semmi idegen.
Ízleld meg a gonosz magányt, a keserűt…

De mindezek végén végül tanuld meg:
mondatod kalapálni,
csiszolni szód,
élesíteni szellemed,
késszé faragni versed…
Előre! Ember! Mozgósítsd magad!

 

Újraértelmezve a Reggeli KV

Kedves Olvasók!

Ettől a héttől kezdve a Reggeli KV rovat új értelmezést kap. Kötelező Versekként publikáljuk külföldi költők, illetve kevésbé ismert magyar költők verseit. Minden héten új téma köré csoportosítva olvashatnak verseket. Egy-egy témakörhöz rövid értelmezést, gondolatokat is társítunk majd.

Jóna Dávid: csak egy éjszakára

Gyóni Géza emlékére

fegyver az ölben, hóban és sárban,
borotvált fej és rohamsisak,
a bakancson egy mélyvörös folt van,
ellenség vére, itt ez a divat

tűzimádó üzérkedőknek
kényelme újra gyászt hoz és vért,
halálos üzlet: vétke a gőgnek,
filléres nyomor a semmiért

tarajos szavakra elfagyott sóhaj,
már nem kap lángra a rőzsenyaláb,
szenved a társak ravatalánál,
a megnyomorított kesztyűs-báb

győztes és vesztes, mind átkozott szolga,
gyermekét veszti vagy asszonyát,
nincs különbség ezer év óta:
idióták  és ostobák

dicsőségre fekete csontváz,
azt mondanád, hogy ez „átok-bitang”
felelőtlen ki sorsot mér Rád:
egy rokonszenves férfihang

varjúk hadának halál a zsoldja,
az uszító kéz viszont tiszta marad,
a teremtőnek, ha humora lenne,
elvinné máris a zsírdaganat

tudod Géza, ma sincs ez másképp,
csalárdságnak zubbony a szó,
megírom Neked  viszonzásképp,
ma pont-ugyanaz a trombitaszó

emberi ösztön, zsiger és jellem:
pazarlás és tolakodás,
amit csak lehet, elad a szellem,
a történelem is csak szárnycsapkodás

egy éjszakára ugorj be hozzám,
megmutatnám, hogy most mi van,
a vörösborom…, nem olyan rossz ám,
hajnalig adnám – holtodiglan

egy éjszaka, Géza, a főnök, ha enged,
ha kimenőt adna egy éjre csupán,
mutatom Neked a mai trendet,
mi maradt itt a harcok után.

aztán visszaadlak, halott magadnak,
részegségre hajnali fény,
hogy túlvilágon érezd az ízét,
ilyen a földön az emberi lény.

A vers az ez évi Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetben olvasható:
Kaiser László (főszerk.), Cságoly Péterfia Béla (szerk.) 2017. Gyóni Géza. Hungarovox Kiadó, Bp.  (ISBN: 978-615-5563-88-1)

Kollekció II. díj: Bóna Sára

A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium fotópályázatának nyerteseit bemutató sorozatunkban ezúttal a Kollekció II. díjas Bóna Sárának a pályázatra érkezett másik, díjazott fényképét láthatják.

Reggeli KV – Kollekció II. díj: Bóna Sára

A Madách Imre Gimnázium fotópályázatának nyerteseit bemutató sorozatunkban ma a Kollekció II. díjas Bóna Sára egyik képét láthatják.

Madách Imre Gimnázium, fotópályázat. Kollekció I. díj: Domány Johanna

A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium fotópályázatának nyertes alkotásait bemutató sorozatunkban a Kollekció I. díjas Domány Johanna másik díjazott fotóját láthatják a Palócföld Reggeli K(épzőművészeti) V(álogatás) rovatában.