Pásztor Éva
Szegény Csutora Jóska
Mikszáth Kálmán Szegény Gélyi János lovai (1882) című novellájának átirata
Előbb a tojáshéj színű 2500 köbcentis Audiját polírozza hatalmas garázsában, fel is köt a visszapillantójára egy fehér szalagot, aztán az éjfekete BMW-je ablakait és fényszóróját suvickolja a hatalmas kocsiszínben. Megtenné a harmadikkal is, a padzséróval, de most máshova készül, oda meg elég egy négykerekű.
Ugyanazokkal a jól begyakorolt mozdulatokkal húzza a Viledát a motorháztetőn, mint az egy évvel ezelőtti nagy napon, amikor feleségül vette a huj, de szép fiatal özvegyet, a boltosnét. Anyja nem akarta, a rátarti asszony már ki is nézett neki egy hajadon tanítónőt. Az legalább értelmiségi. Jóskának nem kellett, neki csak egy asszonyt rendelt az isten, a régi szeretőt. Nem a középkorban él, hogy ne tudjon feleséget választani magának! Hiába mondták a kocsmában az ivócimborái, vörös ember, vörös ló, vörös asszony, egy se jó. Egyik fülén be, a másikon ki.
A garázsban az utolsó simításokat végzi, rá is lehel az Audira, még fényesebb legyen. Felnyitja a motorháztetőt, szemügyre veszi a lóerőt. Beül a kocsiba, körülnéz. Mindent rendben talál. Kipróbálná a faluban, de meggondolja magát, mert az irigy mahorkaiak nem szeretik. Mondták is neki, hogy ne flancoljon úgy azokkal a kocsikkal. Előfordult már, hogy két horpadt égszínkék ladás suhanc a kocsma előtt egy slusszkulccsal végigkarcolta hivalkodó autója oldalát. Megrugdosta inkább a négy gumit. Jó kemények. Most már akár fel is öltözhetne ünneplő öltönyébe.
Ahogy erre gondolt, a szélesre tárt garázsajtótól vagy négy méterre a kerítésen belül meglátta kívánatos Kláráját. Teltkarcsú alakjával eltakart valakit. Jóska hegyezte füleit, mint Cézár, a kutyája, de nem hallott semmit. Csupán egy rövid nevetést és sóhajt. Egy mondat mégis megütötte a fülét: „Mondja meg neki, nemsokára indulunk a lagziba…”
A kutya ugatásba kezdett, nem hallotta kristálytisztán, csak annyit vett ki Klára szavaiból, „ hogy mi lesz aztán, nem tudom”.
− Ki lehet ez az istenadta öregasszony? – kérdezte magától. Hiába nyújtogatta nyakát, még mindig nem látta. Azt viszont jól hallotta, (de hogy megértette-e, azt nem tudom): „Ha lehúzom az ablakot …… a vegyes boltnál.”
Jóska majdnem elvágódott a földön hagyott porszívó vezetékében. „Ha mindjárt felhúzom, akkor maradjon, ha úgy hagyom, jöjjön” – hallatszott Klára édes, szelíd hangja.
Csutora Jóska adrenalinszintje megemelkedett, elfehéredett, talán el is szédült, és zavarában nem tudta a porszívót rendesen betenni a szekrénybe. Közben nagyon sötét gondolatai támadtak.
– Mondták a faluban … megmondták…
Felderengett emlékei közt, mikor beszélt így Klára. Úgy bizony, amikor az ura üzleti tárgyaláson volt. S ő udvarolt neki. De szép is volt!… Akkor hallotta ezt a sejtelmesen suttogó hangot. Mit gondoljon most? Megkérdezze? Nem akarja mindjárt elijeszti az asszonyt, megutáltatnia magát vele.
− Már csak nem fogom magam félrevezetni. Majd ha látom a szemeimmel. Inkább kiállt a garázs elé. Lássa Klára, hogy készülőben van, fél óra múlva indulhatnak. Azért nem volt nyugodt. Meg is kérdezte őt, hogy ki a fészkes fene volt, akivel olyan ráérősen beszélgetett, mikor igyekezni kellene.
− Ringó Manci a főutcából − válaszolta.
− Csak nem a falu könnyűvérű lánya? Aztán mit keresett?
− Egy kis élesztőt kért a szerencsétlen.
− Csak nem kenyeret akar dagasztani? Tud az főzni egyáltalán? …
A választ meg sem várva Jóska zavarodottan ránézett Rolexére. Fél négy.
− Klára, felöltöztél? Mindjárt én is készen leszek, aztán indulunk. Beszaladt a házba.
Alig telt el öt perc, Csutora Jóska elegánsan, frissen vasalt fehér ingben, nyakkendő nélkül megállt a kocsija mellett. Végigtekintett kedvenc autóján. Beültek. A motor szinte suttogott, majd egy újabb gázfröccsel megindultak a kerekek. Mögöttük finom nyikorgással becsukódott az automata kapu.
Beletapadtak a kényelmes ülésbe, feltették napszemüvegeiket. Egymásra néztek mosolyogva. De jó, hogy tavaly nem adta el a kocsit! Gyarmatról jöttek érte, hogy megvegyék, mert gyenge pillanatában, a gazdasági válság miatti anyagi gondjában meghirdette az Expressz újságban, sőt a Vaterán is.
Gondolataiból hamar visszatért, mert egyszer csak Klárának túl melege lett. Hiába mondta Jóska, hogy bekapcsolja a légkondit, Klára falusi levegőt akart szívni. Lehúzta az ablakot. Nyitott szájjal lélegzett és sóhajtozott. Negédesen mondta urának:
− Olyan rég voltam lagziban! De jó, hogy elviszel. Már nem haragszanak a rokonaid, hogy engem vettél feleségül? Már nem pletykálnak rólam? Jaj, mennyit sírtam, hogy hírbe hoztak.
Jóska nem felelt. Nézegetett kifelé az ablakon. Bámulta a házakat, a villanyoszlopot a gólyával, a boltokat, melynek csillogó üvegei – mint valami gúnyos szemek – néztek rá. Kiértek a faluból. Előttük a kanyargós út, sok motoros koporsója.
Klára egy ideig hallgatott, majd témát váltva kérdezte:
− Aztán a lagziból mindjárt a reléversenyre mégy?
Jóska erre sem válaszolt. Csak hallgatott, hallgatott. Szívét a torkában érezte.
− Mi bajod van, lusta vagy még beszélni is? Ne tréfálkozz, szólaljál meg, az isten áldjon, én is menjek veled vagy maradjak?
− Maradj! Nem egynapos lagziba jöttünk. Maradj! …
Elérkeztek a szomszéd falu vegyes boltjához. A kocsi ablaka még mindig le volt húzva. Ráérősen ott álldogált Csábos Imre, a polgármester fia. Meg is fordult a közeledő autó hangjára. Audit nem mindennap lát az ember Vámosistvánon.
− No, meleged van-e még, Klára?
Az nem szólt semmit, csak nagy barna szemeivel lesett az urára.
Az ablak lehúzva maradt.
Csutora Jóska rátapasztotta cipőtalpát a gázpedálra. Ő is lehúzta az ablakot. Az első útkereszteződésnél még neki volt elsőbbsége. A szél szétfújta hajukat. Tövig nyomva tartotta a gázpedált. Mint akinek elment az esze, úgy száguldott végig a falun. Klára hiába sikoltozott.
– Lassíts! Édes Uram, lassíts!
Elértek a következő útkereszteződéshez…
Palócföld blog 