Kontra Kincső

HősON

Erdős Virág műveinek, úgy vélem, fontos részét képezi a művészet, ami talán bábszínész szüleitől is eredeztethető, mint szokták mondani: „Az alma nem esik messze a fájától”.

Már első könyvében (Udvarok) is hangsúlyosak a fotóművész Budapest témájú képei, amelyekhez írásai mint kísérőszövegek fonódnak. Az írásbeliség összekapcsolása a vizualizációval kimozdítja az olvasókat, még közelebb viszi a fogyasztókat a témáihoz.

Nincs ez máshogy a 2020-ban megjelent Hősöm című kötetben sem. Erdős Virág a budapesti Hős utcában található szegregátumban a felszámolás ellenére ottmaradt emberekkel készített képeket és interjúkat. A kötetben az elbontott, lakhatatlan lakásokban ragadt lakók történeteit ismerhetjük meg kétféle nézőpontból. Az álló betűs írások, amelyek kisbetűvel kezdődnek, magának az írónak az emlékei, amit a 1,5 év alatt szerzett tapasztalataiból merít, hiszen ő maga foglalkozott a segítségre szorulókkal. Egyfajta katasztrófaturizmus érzetét keltő tudósítással tárja ezt elénk. A másik hangot az ottrekedt gyerekek verssé/szöveggé formált interjúi adják. Az átiratok mindig dőlt betűsök, jól elkülöníthetőek a reflexióktól.

A hátrányos helyzet szörnyűségeit még inkább szívbemarkolóvá teszi annak az érzete, hogy a történeteknek fiatalkorúak adnak hangot, akik a nyomortelepről várják a kiűzetést vagy épp a megváltást. A beszélő nem tegezi „a közösségi nénit”, feltárja kételyeit, félelmeit, de megosztja a biztosnak hitt tudását is a felnőttel. Megrázó olvasni, hogy a médiából ismert gyerekszáj típusú műsorok felhőtlenségével, tisztaságával mennyire éles kontrasztban áll az itt élő csemeték világképe. A gyerkőcöknek olyan jelenségeket kell beépíteni szemléleteik közé, amelyek nemhogy kiskorúaknak, de felnőtteknek sem valók. Meg kell birkózniuk például a szerhasználat, az öngyilkosság vagy a börtön témáival, amelyekről ennyi idősen tudniuk sem kellene.

Utóbbi tárgyát jeleníti meg az Apa című szöveg, ahol egy új apakép jelent meg, akit szépnek lát még akkor is, mikor összeverte a Kaluca nevű ismerősüket, aminek következtében az aktuális családfő börtönbe került. Természetellenes, hogy a gyerek olyan embert bálványoz, aki majd halálra ver egy másik személyt, ugyanakkor természetes, hogy a nyomorban szerzett tapasztalatokat a gyermekek megpróbálják pozitívvá formálni elméjükben, ebből is azt meglátni, hogy neki milyen erős apukája van, akár egy szuperhős.

A másik nyomatékosító eszköz a fénykép, amelyek elsodorják az olvasót, a helyzet súlyosságát emelik a szemünk elé. A felvételek hátborzongatóságát adja, hogy csupán az ott élőkre utaló nyomokat látjuk, nincs rajtuk ember, csak koszos pocsolyában fekvő plüssmaci, nejlonnal takart betört ablakok, használt injekcióstűk.

A mű a szakmai szem számára sem elhanyagolható, ötvözi a különböző művészeti ágakat (a fotográfiát az írással), valamint olyan témakört önt irodalmi formába, amelyre tabuként tekintünk. A literatúra művészetébe való interpretálása a társadalmi egyenlőtlenségeknek nem a szokott módon történik, a gyermeki beszámolókban látja meg a szerző a verseskötetbe való illeszkedést. A riporthoz hasonló spontán szövegeket strukturálja akár elbeszéléssé vagy tájleíró költeménnyé, majd motívumok köré rendezi őket, ezzel létrehoz egy teljes értékű kötetet anélkül, hogy megmásítaná a hiteles beszédet.

A Hős utca szimbolikus tér, az ország problémáit sűríti magába, éppen ezért a nemzetre kivetítve lehet beszélni a helynek a bemutatásáról, hiszen szegénytelep minden város végén van, épp azért ott, hogy a nincstelenség és az ezzel összefüggő bonyodalmak el legyenek zárva a tekintetünk elől. Erdős Virág e területeket akarja láthatóvá tenni, érzékenyíteni a közönséget, hogy a társadalom felelőssége a hátrányos helyzetben lévők segítése.

A téma remek érzékeltetéséhez az író szöveghasználata is hozzájárul, például felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalomban a hajléktalanságban élők helyett a hajléktalanok szót használjuk, ezzel megbélyegezve a szegénységben élő embereket, mintha rászorulónak lenni nem állapot, hanem tulajdonság lenne.

Legvégül: hogy lezártnak tekinthetjük-e a történetet? Talán soha nem lehet eleget vagy épp mindent megosztani a nyomorról, talán túl sok is lenne ennél több az olvasónak.

Kontra Kincső a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet magyar szakos tanárjelöltje.