Nagy László

Nógrád a népességcsökkenés és az elvándorlás fogságában

A népesség csökkenésének és szerkezetváltozásának főbb okai és egyes kö­vet­kez­mé­­nyei Nógrád megyében címmel lesújtó statisztikai számadatokat tartalmazó írást tett közzé Baráthi Ottó tollából a Palócföld 2018/1. száma. „Csak ab­ban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – W. Chur­chill­nek tulajdonították (állítólagosan minden alap nélkül) a gyakorta idézett mon­dást, de legyünk „nyugodtak”, a Baráthi által közzétett KSH szám­ada­tok valósak, Nógrád megye a legfontosabb mutatók többségében se­reg­hajtó vagy a megyék között az utolsó helyek egyikét foglalja el.

Kedvezőtlen demográfiai adatok, öregedő lakosság, közel négy évtized alatt 20%-al csökkenő népesség, kedvezőtlen „korfa”, gazdasági tel­je­sít­mé­nyek visszaesése, egyes falvak elnéptelenedésének veszélye, növekvő el­vándorlás, hosszan lehetne sorolni az alapvető gondokat, amelyeket írá­sa érint. Azonban a kedvezőtlen tendenciákkal Nógrád nem áll minden té­ren egyedül, az ország számos megyéje, régiója küzd csökkenő né­pes­ség­gel, elvándorlással. Ami azonban Nógrádot illetően kifejezetten nyug­ta­lanító, hogy a leszakadás a legtöbb mutató tekintetében növekszik, alig-alig találni olyan táblázatot, rangsort, amelyben sikerült a megye po­zí­ció­ján a „társutasokhoz” képest javítani.

A témák tehát időszerűek, különösen a demográfiára vonatkozó, amely­re egyéb­ként politikai színtéren is kiemelt figyelmet kíván fordítani az el­kö­vet­kező években a kormány, stratégiájának középpontjában áll majd a né­pe­sedés kérdése. Van némi remény rá, hogy a különböző tá­mo­ga­tásokkal, ked­vezményekkel sikerül elősegíteni a gyermekvállalási kedvet (Nóg­rádban is), de érdemi megyei demográfiai előrelépés csak akkor va­ló­sulhat meg, ha más megyékhez képest jóval több gyermek születik, te­hát a nevezetes „ol­ló” szárai egymáshoz közelítenek, és nem el­tá­vo­lod­nak.

Ami az elvándorlást illeti, a kép azonban összetettebb és politikai-gaz­da­sági érdekek szempontból sem fekete-fehér. A hátrányos régiókból, a ne­hezebb élet- és megélhetési körülmények elől a centrum felé mozgás, mint tudjuk, nem újkeletű, mondhatni természetes folyamat, kisebb-na­gyobb intenzitással hazánkban és a nagyvilágban is megtapasztalható a je­len­ség. Az egyén érdekére, szándékára pedig gyakran a tőke is „rájátszik”, ha gazdasági érdekei éppen azt kívánják, örömmel fogadja – a nagy­po­li­ti­ka rákacsintásával – a belső elvándorlást. Meggyőződésem, aligha vár­ha­tó, hogy a gazdasággal összefonódott (mindenkori) hazai politikai elit eze­ket a belső folyamatokat érdemben akadályozza, maximum kritikus hely­zetben bizonyos korrekciós intézkedéseket hozhat (kiemelt fej­lesz­té­sek, egyedi támogatások stb.) Hozzátehető, az elvándorlás mértékét kor­ri­gálja, hogy Magyarországon sohasem volt erős a belső mobilitás. A gaz­da­sági szakemberek évtizedek óta hangoztatják azt a kritikát, a magyar em­ber nem hajlandó a mobilitásra, hiába kínál jobb élet- és megélhetési kö­rülményeket egy-egy régió, nem, vagy csak kis számban kész el­moz­dul­ni lakóhelyéről. A lényeget illetően a belső elvándorlás tendenciája a dön­tő, ezért a helyi, megyei döntéshozóknak, a gazdaság lokális sze­rep­lői­nek és a „maradóknak” kifejezett érdeke (lenne), hogy az élettér a hosszú időtávot tekintve ne ürüljön ki olyan mértékben, hogy az már a he­lyi gazdasági érdekeket, a jövőbeni megélhetést, a szolgáltatásokhoz va­ló hozzáférést ellehetetlenítse. Valójában a népességfogyással járó leg­na­gyobb veszély, hogy egy bizonyos szint alatt fenntarthatósági prob­lé­mák­hoz vezet. Amire a szakemberek országos szinten figyelmeztetnek, igaz egy-egy járásra, megyére is, a lakosságszám csökkenése rontja a ver­seny­képességet, megdrágítja az infrastruktúrát, a nyugdíjrendszer, az egész­ségügyi ellátórendszer fenntartását. Erre már több téren sze­rez­het­tek tapasztalatokat az érintett települések, polgárok, nyilván nem olyan mér­tékűt, amit a jövő rejthet magában.

A palóczokról – ahogyan eleink látták

Nem vitatható, erőforrásait, gazdasági erejét, egyéb lehetőségeit te­kint­ve Nógrád sohasem tartozott a megyék élvonalába, sőt még kö­zép­me­ző­nyé­be sem. Az okok között nem elhanyagolható a szellemi erőtér, a kul­tu­rális beágyazottság gyengébb foka, a megye jelentős írói, költői, tu­dó­sai, művészei csak árnyalni tudták ezt a negatív helyzetet (itt a kulturális ki­fejezést széles értelemben használom, beleértve a társadalmi, politikai ki­terjesztést is.)

Márpedig számos mai hátrány forrása ezekben (is) keresendő, nem el­fe­lejtve, hogy az önszerveződés, az együttműködés, az ön- és társadalmi ér­dekek érvényesítése, „artikulációja” terén sem jeleskedett a palócság, ez­által a megye. Természetesen ez az általánosítás csak hosszú időtávon és földrajzi meghatározottság nélkül értendő. A részbeni bezártságnak vi­szont igen fontos pozitívuma is volt és van mai is, hogy a palócság meg­őriz­te vallását, hagyományait, mindazt, amire szellemi, erkölcsi téren tá­masz­kodni tud.

A fenti összefüggésből indulva, először is ki kell térni a palócok lel­kü­le­té­re, származására, területi elhelyezkedésére. A mai helyzettel való szem­be­nézéshez mankót kaphatunk, ha a palóc néplélek megismeréséhez, meg­értéséhez kissé hátrébb lépünk, ehhez az előző korok gondolkodói ad­ják a legjobb segítséget.

Hiszen milyen a palóc ember?

…dolgos, józan gondolkodású, természetes eszű nép. Azt szokták rá mondani: ele­ven, mint a kéneső, pedig hát lassan cselekvő, flegmatikus…a külvilágból nem hat rá sem­mi… A palócok becsületesek, törvénytisztelők. Szeretnek tanácsot kérni, de a ma­guk eszén járnak… Észjárásuk furfangos, okoskodó, e tekintetben nagyon ha­son­lítanak a székelyekhez. A palóc is, mint általában a magyarság, önérzetes egész az arisztokratikusságig: jó módjában rátartó… A palóc családi élete mintaszerű. Er­kölcsi életük is példás…

Sommásan így jellemezte a palócságot az Osztrák–Magyar Monarchia írás­ban és képben c. monumentális munka[1] egyik szerzője. Egy pár évtizeddel ké­sőbbi írás[2] pedig már a helyben maradás, népszaporulat tekintetében hoz pél­dát, hiszen …kevés olyan palóc falu van, mint Mátraverebély, ahol 1200 lé­leknek csak 12 házhelye van. Az ilyen földnélküli faluból aztán nemcsak aratni jár­nak el a la­kosok, hanem messzeföldre sommásnak is. Az asszony sokkal jobban húz a szü­lő­föld­jéhez, mint a férfi. Ezek között nagyon divatba jött az Amerikába va­ló ki­ván­dor­lás, de asszony csak nagyritkán szánja rá magát, hogy az ura után men­jen. Egyke ugyan még nem dívik a palócok között, de a jómód itt is mindinkább kez­di terjeszteni ezt az átkot, ami idáig nem igen fért meg a palóc fehérnép jó, szép er­kölcsi fel­fo­gá­sá­val… A leányok igyekeznek általában 15–16 éves korukban férj­hez menni, mert a 18. évében levő már a legtöbb helyen vénleány s csak kevés olyan hely van, mint Ve­re­bély, ahol 25 éves leánynak sem szégyen lenni. A legények szin­tén besorozásuk előtt há­za­sodnak meg s néha nevetségesen gyerek házaspárok ke­rül­nek össze.

Rusznyák Gyula: Hegyközi palócok c. írása[3] a palócság életmódját már a történeti helyzet és a környezet függvényének szélesebb összefüggésébe hoz­­ta. Szerinte településhelyük megválasztásánál kifejezésre jutott a …sok­­szoros csatavesztés, hajszoltság folytán előállott lelki felőröltség és bi­zony­ta­lan­ság szorongó érzése is, melyben Ázsiában részük volt. Azért is keresték az erdőktől vé­dett hegységalji részeket. Azonban itt sem érezték magukat biztonságban, „to­vább­sod­­ró rohamoktól” tartottak. Önbizalom és biztonságérzet csak akkor tért vissza, mi­­kor már templomaik megépítésére kerülhetett sor, amelyeket a falvak fölött emel­ke­dő dombtetőkre helyezték.

Azonban a tartós biztonságérzet mélyreható – és nem éppen pozitív – vál­­tozásokat hozott a palócság közösségi életében. Rusznyák szerint: …meg­­lazult az összetartozandósági érzés, a törzsek, hadak jelentősége eltűnt és az egyes családok érdekkörére aprózódott a falu. Megindult a primitív társadalmakat jel­lemző szélső individualizációs folyamat, ki-ki elhatárolván magát fizikailag és lel­ki­leg szomszédaitól. Féltve őrizte mindenik jószágát, földjeit és hírnevét, melyen, ha csor­ba esett, megindult az ellenségeskedés a nélkül, hogy a nézeteltérésekben pártatlan íté­lő számításba jöhetett volna. Ki-ki maga intézte dolgait elfogultan és a vég­ki­me­rü­lé­sig. Sőt a palócföldön annyira divatos vérbosszúk egész családokat és nemzedékeket ir­tottak ki. Még a közigazgatás és rendészet megszervezése után is sok ideig ér­tet­le­nül és ellenségesen szálltak szembe a hatalom képviselőjével palóc földön.

Meglepő, hogy ez a helyzet még a XX. század első évtizedeiben is jel­lem­ző volt, hiszen az írás 1940-es megjelenésekor ezt írhatta a szerző: …bi­zony még ma is erősen kirajzolódik a nép gondolkodásmódján. A palócok és a ha­talom viszonyának alakulását jól példázhatják Rusznyák ezen sorai is: …a közigazgatás ma már megfelelő korlátok közé tudja kényszeríteni őket, teljesen vissza­húzódnak a közügyektől és „úgyis az lesz, amit az urak akarnak” jelszóval tel­jes passzivitásba burkolóznak. De azért néha még ma is kirobbannak az in­du­la­tok, különösen a palócföldön oly nagyjelentőségű kántorválasztásoknál. Sokszor tett­le­gességre ragadtatják magukat, vagy valami szabotázsszerű dolgokat eszelnek ki. Nem egy faluban előfordult, hogy tömegesen tértek ki, csak azért, mert nem az ő je­lölt­jük győzött. A palócság pozitív jellemtulajdonságaiból vendégszeretetét, anya­gi lehetőségeit pazarlásig meghaladó vendéglátást (különösen es­kü­vő, búcsú idején) emelte ki a szerző, hiszen …az a nép, mely a legnehezebb em­beri munkát, az aratást kenyéren, zöld uborkán, paprikán, paradicsomon élve nó­ta­szóval végzi, tud dúskálni is, ha „ideje gyün”.

A szécsényi Pintér Sándor[4] A palóczokról című művéből Mikszáth is sze­mezgetett, idézve, hogy a palócok „ötvenegy települést laknak, csak föld­mű­ve­léssel foglalkoznak, más mesterségre nincs hajlamuk.” Ami a demográfiát illeti, a „nagy palóc” a műveiben gyakran alkalmazott jövőbelátást is meg­kí­sér­li, hiszen …a palócok, ez originális népfaj, mely szaporátlanságánál fogva most ki­ve­sző­ben van, egy-két század múlva csak nyoma lesz, hogy volt, most elnyelik a he­gyek, il­letőleg a titok, akik közé be van ékelve, s akik folyton terjeszkednek, úgyhogy né­mely pa­lóc falu már csak a Harmos Statisztikában[5] létezik.[6] Tehát az 1880-ban meg­je­lent írás alapján kb. még hat évtizede lehet a palócságnak a túl­élés­re, de job­ban tesszük, ha ezt a jövendölést az író túlzásai közé so­rol­juk.

Az idézetek, gyakorta szubjektív gondolatok közzététele nem arra szol­gál, hogy a palócság egynéhány kevésbé előnyös tulajdonságára, sőt egé­szé­ben a palóc néplélekre vezessem vissza a megye mai, korántsem szív­de­rítő folyamatait. Viszont a régebbi korok negatív jelenségeinek több­sé­ge – közéleti passzivitás, innovatív gondolatok hiánya, önszerveződés el­ma­radása, egyéni és nem közösségi megoldások, a vezetőktől való tá­vol­ság­tartás – bizony a mával is kapcsolatba hozhatók, bármennyire is ala­kult, módosult az elmúlt évtizedek társadalma.

Demográfia – elvándorlás, erős kölcsönhatások

A születésszámot gyakorta összefüggésbe hozzák egy adott ország, ré­gió gazdasági állapotával, az életminőség alakulásával. Ahol jobbak az élet­kilátások, ott több, ahol bizonytalan vagy éppen kilátástalan a család jö­vője, ott kevesebb gyermek megszületése prognosztizálható, hallhatjuk gya­korta ezt az álláspontot. Ha ez ilyen egyszerű ok-okozati összefüggés len­ne, akkor a legfejlettebb ipari országokban a gyermekszaporulatnak a leg­magasabbnak, a harmadik világ országaiban a legalacsonyabbnak kel­le­ne lennie (szintúgy, mint pl. hazánkban a roma lakosság esetében). Ho­lott a helyzet inkább fordított. Ráadásul a gyermekvállalással kapcsolatos dön­tések szinte titokzatos egyéni elhatározások folyományai, egyértelmű vá­­laszok, biztos receptek a felmerülő „miértekre” aligha adhatók. Egy-egy ország által hozott társadalompolitikai intézkedések sem adhatnak biz­tos megoldást a születésszám növelésére, sőt egyes külföldi példák bi­zo­nyítják, negatív hatással is járhat egy erőteljes külső behatás. Az utóbbi évek javuló hazai gazdasági eredményei sem voltak jelentős érdemi be­fo­lyás­sal a születésszám növekedésére, bár kétségtelen, bizonyos el­moz­du­lás tapasztalható. Viszont ezek hatásait rövidtávon nehéz mérni, az ered­mé­nyek hosszabb időintervallum alatt jelentkezhetnek, ha egyáltalán – mond­ják a szakemberek.

         Másrészről, az önmegvalósítást, életélvezetet sikeresen sugalló szlo­ge­nek, az átformált társadalmi közhangulat eleve akadály a gyer­mek­vál­la­lás­ban, hiszen mindezek ellentétesen rezonálnak az állami szándékokkal. Sze­mély szerint könnyebben azonosulok azzal a nézettel, hogy a de­mog­rá­fiai adatok ott alakulhatnak pozitívan, ahol az utódra a család jövőbeni fenn­tartásában, a munkamegosztásban, jövedelemtermelésben eleve épí­te­nek, számítanak. Nem lehet kétséges, a nyugati civilizáció (de az sem egy­ségesen) éppen gazdasági fejlettségénél fogva láthatóan nem szorul ilyen jellegű segítségre, nem úgy, mint a szegényebb országok. Globális te­kintetben, ha ennek az álláspontnak lehet is alapja, de egy-egy országon be­lül ennél árnyaltabb a kép. A kisebb-nagyobb közösségekben már job­ban érvényesülnek a gazdasági, környezeti, kulturális, életmódbeli stb. szem­pontok különbözőségei, így a jelen és a jövő életkilátásai keverednek az átöröklött életfilozófiák, szokások, hagyományok „berögzült” szem­pont­jaival, nézeteivel.

Immár Nógrádra fókuszálva, a kedvezőtlen gazdasági kilátások, a helyi tár­sadalom ellentmondásai, a jövő iránti bizalom hiánya, a kisebb-na­gyobb közösségek pozitív szemléletének, kisugárzásának elmaradása, a szel­lemi javakhoz való hozzáférés korlátai, a nivellálódó kulturális, élet­mód­beli különbözőségek játszhatnak kiemelkedő szerepet az egyének, csa­ládok döntésében, hogy életüket nem gyermekáldással, ill. mégsem szü­lő- ill. lakóhelyükön kívánják berendezni. Ha a születésszám és az el­ván­dorlás okai között a társadalomtudósok tesznek is különbséget, de kér­déskörünk két területét jelképesen összevonhatjuk, hiszen ezekben je­len­tősen több a kapcsolódás, mint az eltérés.

*

Nógrád népességét, demográfiájának alakulását Baráthi Ottó írása ala­po­san körbejárta. Ennek némi kiegészítésére egy tanulmányra hi­vat­ko­zom, ez a jövőt tekintve figyelmeztető előrejelzés[7] a járások né­pes­sé­gé­nek alakulását 2011–2015 időintervallumára mérte. Nógrádban a rétsági és szécsényi járásoknál 15–30%, a balassagyarmati, salgótarjáni, pásztói, bá­tonyterenyei esetében 30% feletti csökkenést prognosztizál, sőt utóbbi ese­tében ez 50% értéket is elérheti (szomorú vigasz, hogy a gönci, tabi, kom­lói, bácsalmási, sátoraljaújhelyi járások is osztozhatnak sorsában). En­nek alapján szinte reménytelennek nevezhetnénk a helyzetet, ráadásul má­gikus megoldások, hogy a megye hogyan tudna kitörni a demográfia-el­vándorlás ördögi köréből, nem adhatók, mert azok külön-külön nem, max. komplex egységében hathatnak.

A következőkben azokra a sarokpontokra kívánok utalni, amelyek ok­ta­tás-kultúra, gazdaság, élettér (életminőség, környezet, lokalitás) szem­pont­já­ból összegezhetők, és amelyek gyermekvállalás/helyben maradás/elvándorlás dön­téseiben motiválhatják vagy éppen kihatásaikkal befolyásolhatják a me­gye polgárait.

1. pillér – oktatás-kultúra

Szükségtelen részletezni, hogy az oktatásnak, kultúrának milyen meg­ha­tá­rozó szerepe van a kisebb-nagyobb közösségek életében, jövőjében és ho­gyan hat mindez a gazdaságra. Ami Nógrádot illeti, a gondok már en­nél a pillérnél, az alapozásnál jelentkeznek, a számok révén egy­ér­tel­mű­nek látszanak a negatív tendenciák.

Óvodai nevelésben, iskolai oktatásban részesülők
(nappali oktatás – Nógrád)[8]

Tanév 2001/2002 2011/2012 2012/2013 2013/2014 2014/2015
Óvodás gyermek 7247 6591 6416 6158 5903
Ált. isk. tanuló 20541 15580 15327 15239 15021
Szakiskolai és spec. szakiskolai tanuló 2093 2475 2353 1993 1701
Szakközépiskolai tanuló 4327 3738 3455 3225 2869
Középiskolai tanuló 7272 6919 6394 5861 5393
Összesen 41480 35303 33945 32476 30887

A lefelé nivellálódó számadatok többségét a csökkenő lakosságszám in­do­kolja, de nem mindegyiket. Egy ugyanott megjelent másik KSH ki­mu­ta­tásból példaként a 2014/15. tanévet kiválasztva képet kaphatunk arról, hogy az általános iskolát végzett (vagy az iskolaévek egy részét végzett) 15 021 tanulóból 4901 fő minősült hátrányos helyzetűnek (tehát szinte min­den harmadik), sőt 3449 gyermeket halmozottan hátrányos hely­ze­tű­nek soroltak be. Így nem meglepő, amint arról a táblázat árulkodik, hogy a diá­kok harmada nem folytatta tanulmányait az általános iskola után. Nyil­ván a hátrányos helyzetűek mögött alapvetően a roma tanulóifjúság áll, szü­leik, családjaik szegregálódása pedig a következő évtizedekre is elő­re­ve­tí­ti a tendenciákat. A roma népesség nógrádi számarányából kö­vet­kezhet, hogy a 2013/14-es tanévben a hátrányos helyzetű tanulók ará­nya az ál­ta­lá­nos iskolákban Nógrádban országos szinten a 15. leg­rosszabb volt.

A fenti számokon túl informatívabb, ha országos kitekintést teszünk. A 2013/14-es tanévben a középfokú, nappali képzésben résztvevő tanulók 1000 lakosra vetített aránya egyértelműen az utolsó helyet jelentette Nóg­rád­­nak. Nem jobb a helyzet, ha az arányt csak a gimnáziumi tanulókra vizs­gál­ja a statisztika, ez a mutató szintén a 19. helyet jelenti a megyék rang­so­rá­ban.

A felsőfokú oktatás egyetlen megyei képzési helyén 2013-tól[9] szünet állt be, a 2018/19-es tanévben nyílt újra lehetőség arra, hogy az Óbudai Egye­tem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyén újrainduljon az ok­tatás, ez alkalommal a mérnökinformatikusi alapképzésben. Ezzel men­tesült Nógrád attól, hogy a megyék egyetleneként ne rendelkezzen fel­sőfokú képzési hellyel. Az, hogy a megyében 2013–2018 között nem volt felsőfokú képzés, nemcsak azért minősíthető hátrányosnak, mert he­lyi­eket nem képezhettek, de a más megyékből esetlegesen érkező hall­ga­tó­kat sem tudta vonzani, letelepíteni a megye, lévén, hogy képzési hely hiá­nyában ennek még az esélye is elszállt. Így nem meglepő, hogy a dip­lo­mások aránya a népesség százalékában Nógrádban 12%, országosan a leg­rosszabb adat.[10]

Bár marginálisnak nevezhető, de az alap-, ill. a középfokú fel­nőtt­ok­ta­tás­­ban résztvevő megyei hallgatók száma a 2014/2015. tanévben össze­sen 941 fő[11] volt, tehát mindössze ennyi felnőtt korú részesült a tan­kö­te­le­­zettségi kor utáni képzésben! Még egy beszédes számadat: a köznevelési in­­tézményekben a pedagógusok száma[12] 2959 fő volt, tehát a megye la­kos­ságával – 191 000 fő – összevetve látható az arány, mennyien alkotják a megye értelmiségének dandárját.

E pillér fontos részét képezi a közművelődés is, ezen a téren már po­zi­tí­vabb a kép, bár több mutatóban inkább a stagnálás jellemző, semmint a nö­vekedés. A településeken a könyvtárak száma a 2000. év 122 szám­ada­tá­hoz képest 2014-re 133-ra nőtt, a beiratkozott olvasók létszáma 33 ezer­ről 49 ezerre emelkedett. A muzeális intézmények viszont 14-ről 10-re fogyatkoztak, így ennek arányában csökkent a látogatói kör is. Viszont biz­tatóan emelkedett az alkotó művelődési közösségek tagjainak száma, 3500 főről több, mint a duplájára, ahogy az is örömteli, hogy 2012 óta a me­gyeszékhely immár színházzal rendelkezik, igaz Balassagyarmat tervei kö­zött még továbbra is szerepel a színházterem megépítése.

A negatív tendenciák egyik Achilles-pontját tehát éppen az oktatás-kul­tú­ra terén lehet megtalálni. A folyamatosan csökkenő létszámú la­kos­ság­ból éppen az értelmiség (és a továbbtanulni szándékozó fiatalság) hagyja el legnagyobb számban a megyét, helyükre pótlás alig érkezik, ezáltal ke­vés a szakképzett munkaerő, esély sincs a gyors átképzésekre, hiszen ép­pen a jó fundamentum, sőt gyakran maga a motiváció is hiányzik. Kva­li­fi­kált munkaerő terén fokozatosan kiüresedik a megye, egyfajta ön­ger­jesz­tő folyamatként a szellemi erőtér szűkül.

  1. pillér – gazdaság, vállalkozások, infrastruktúra

Nógrád gazdaságának számos szegmense immár az 1980-as évek óta – te­hát már a rendszerváltozás előtti évektől – lejtmenetben van, ennek alap­vető okai közismertek. A nyugtalanító, hogy mindez szinte meg­vál­toz­tathatatlan fátumként rögzült és az időközben folyamatosan változó gaz­dasági, társadalmi környezethez nem sikerült a csatlakozási pontokat meg­találni sem a politikai, sem a gazdasági helyi szereplőknek. A megye gaz­dasági számadatait és a foglalkoztatottságot tekintve egy-egy friss rész­adat már ad módot némi bizakodásra, különösen, ami az utóbbit il­le­ti. Igaz, ezek jobbára a saját bázishoz mérten tekintendők, tehát a megyék kö­zötti különbségek érdemben alig csökkentek, hiszen a fog­lal­koz­ta­tot­tak száma országosan emelkedett a gazdasági konjunktúra, a köz­fog­lal­koz­tatottak alkalmazása következtében. Pozitív, hogy a regisztrált és mű­kö­dő adóalanyok mutatója 2016-ra az előző évhez vi­szonyítva 1,4 szá­za­lék­kal nőtt, 2018 I. negyedévére a munkanélküliségi ráta 7,4%-ra csök­kent, ezzel már három megyét sikerült megelőzni. Ugyanakkor a nyil­ván­tar­tott álláskeresők aránya még mindig Nógrádban a legmagasabb (8,7%), az országos átlag több mint duplája!

A társasvállalkozások és a beruházások terén már lehangolóbb a kép. 2017-ben az egy lakosra jutó beruházások értéke (148 000 Ft) a megyék rang­sorának végét jelentette, szintúgy, mint az egy lakosra jutó építőipari ter­melés volumene, amely az országos átlag negyedét sem érte el. Az ipari ter­melés valamivel jobban teljesített, itt 12. helyezést ért el Nógrád. Rá­a­dá­sul aránytalanul „féloldalas” a megye a beruházások szektorait tekintve, 2017-ben a Nógrád megyei székhelyű gazdasági szervezetek 28 mrd Ft ér­tékű beruházásaiból az ipar 16 mrd Ft értéket képviselt. Így minimális ér­tékűnek nevezhetjük azokat az invesztíciókat, amelyek a humán, egész­ség­ügyi, infokommunikációs, pénzügyi, vendéglátóipari, művészeti-sza­bad­idős területeken valósultak meg, tehát a speciálisabb innovációt igény­lő szektorokban. Jellemző, hogy a nem-ipari beruházások együt­te­sen is csak kevéssel haladták meg a közigazgatási jellegűeket, tehát job­bá­ra az államhoz kapcsolódó invesztíciókat.

Az elmúlt évtizedekben a megye mezőgazdaságát legalább olyan nagy vesz­teség érte, mint iparát. Az agráriumban foglalkoztatottak aránya a rend­szerváltozás előtti létszám 10%-ára csökkent, a családi gazdaságok több­sége ellehetetlenült. Az állapotokat jól mutatja a két kulcságazat si­ral­mas helyzete, a kukorica termésátlaga és a sertésállomány terén is utol­só a megye, ráadásul jelentős hátránnyal. Örömteli viszont, hogy egyre több helyi gazdálkodó ismeri fel a kézműves mezőgazdasági termékek for­galmazásában rejlő lehetőségeket, ez – megfelelő koordinációval – jó ki­törési lehetőséget jelenthetne a kisebb-nagyobb közösségek számára.

Az elégtelen gazdasági aktivitást még számos adattal lehetne illusztrálni, így többek között azzal, hogy az 1000 lakosra jutó regisztrált vál­lal­ko­zá­sok száma Nógrádban 126 volt, ennél rosszabb mutatóval csak Borsod ren­delkezett (116)[13], 2016-ban (a 2015. évvel megegyezően) az or­szá­go­san beszedett adó mindössze 0,4 százaléka képződött a megyében.[14] A kül­földi érdekeltségű nógrádi vállalkozások száma is a marginalitás felé mu­tat, a 2008-as 117 céggel szemben 2016-ra immár csak 103[15] cég volt je­len a megyében, országos szinten messze a legkevesebb.

*

A jövőt érintő személyes döntésekben igen fontos szerepet játszik az adott település elérhetősége, infrastruktúrájának állapota. Ma hazánkban min­den harmadik (!) munkavállaló utazni kényszerül munkahelyére, tehát az egyéni vagy a tömegközlekedés formái, a minőség, a gyorsaság, a há­ló­za­tok kiépítettsége egyre nagyobb jelentőséggel bír. A munkahely elérése mel­lett a kulturális eseményekhez, a szellemi javakhoz való hoz­zá­fér­he­tő­ség­ről sem feledkezhetünk el, hiszen erőfeszítései ellenére Nógrád nem tud sem a fővárossal, sem a vonzáskörzete jelentősebb városaival szem­ben alternatívát nyújtani.

A megye vasúthálózata a magyar közlekedésügy mostohagyermeke ma­radt, Nógrád az egyetlen (!) megye, amelynek nincs intercity össze­köt­te­té­se, vasúti szárnyvonalai műszaki állapota évtizedek óta szinte változatlan. A vasúti fővonalakra, a gerinchálózatra (Vácon, Aszódon, Hatvanon át), va­ló eljutás így nehézkesen biztosított, holott éppen a jobb közlekedés ré­vén (is) lehetne a térséget népszerűbbé tenni, vagy éppen az ingatlanok ér­tékét növelni. A közelmúlt ingatlan-boomja éppen a nyugati, déli me­gye­­határ vonalában ér/t véget, holott egy könnyebb, gyorsabb, fle­xi­bi­li­sebb közlekedés megléte éppen ellenkező hatást is kiválthatna. Szomorú, hogy továbbra sem sikerült megoldást találni a vasúti hálózat össze­kap­cso­lására Szlovákia felé, Drégelypalánktól, Ipolytarnóctól vezető egykori szárny­vonalak pedig jó lehetőséget jelentenének a térség gazdasági és ide­gen­forgalmi vonzerejének növelésére. Nehézkesen halad az Ipoly-hidak re­mélt „projekt-sorozata” is, holott a politikai klíma most általában véve is kedvező helyzetet teremthetne a kétoldalú együttműködésnek.

A vasúti hálózatnál némileg jobban segíti a gazdaságot és a mobilitást a köz­út. Bár Nógrádot jelenleg egyetlen kilométer autópálya, autóút sem sze­li át, de a 2A autóút megépítése a szlovák határig, a 21-es főút gyors­for­galmivá történő kiépítése mindenképpen előremutató, e főközlekedési utak melletti települések várhatóan profitálnak mindebből. A megye bel­ső területeinek közúthálózata azonban továbbra is siralmasnak ne­vez­he­tő, remélhetőleg némi forrás juthat ide a Modern Falvak és Kis­te­le­pü­lé­sek kormányzati fejlesztéseiből. Részben a fenti anomáliákból is kö­vet­ke­zik a megye idegenforgalmának alakulása. A kereskedelmi szálláshelyek fé­rőhelyeinek száma országos szinten itt a legkevesebb, igaz, növekedett a szállóvendégek vendégéjszakáinak volumene (2017-re 162 ezerre[16]), de ez léptékekkel kevesebb, mint bármely más megyéé, Nógrád az országos for­galomban utolsóként 0,5%-ot képvisel ezzel. Kevés a mai kor igé­nyei­nek megfelelő szálláshely a megyében[17], amit az is mutat, hogy a teljes for­galomból a külföldiek aránya és vendégéjszakáik száma is elenyésző.

  1. pillér – élettér (életminőség, környezet, identitás)

Statisztikai adatokkal kevésbé demonstrálható a harmadik pillér, az egyén dön­téseiben azonban ezek legalább olyan fontossággal bírnak, mint az ok­ta­tási-művelődési, gazdasági szempontok. „Rejtettségük” el­le­né­re az élet­mi­nőséggel, környezettel, lokalitással kapcsolatos ta­pasz­ta­la­tok vagy éppen a külvilágtól érkező ingerek, sugalmazások folyamatosan hat­nak, és számos eset­ben az elhatározások döntő lökését ezek adják meg.

Az életminőségre eleve hatással van a településszerkezet. A megyét hat vá­ros, 125 falu alkotja, ebből 37 az aprófalu, és miután a né­pes­ség­csök­ke­nés országosan is a falvakban a jelentősebb, ez a szerkezet alapvető be­fo­lyás­sal bír a megye helyzetére. Így azok az ismérvek, amelyeket a szak­em­be­rek marasztaló élettérnek is neveznek – korszerű, elérhető intézményi és infrastruktúra, szolgáltatások minősége, hozzáférhetősége, (jól) élhető la­kó- és pihenőkörnyezetet – éppen a távolság, elzártság, kis méretek, gaz­daságtalan intézményfenntartás stb. miatt az ilyen te­le­pü­lés­szer­ke­zet­ben reálisan nem vagy csak jelentős ráfordításokkal valósulhat/na meg.

A gazdasági racionalitást a szülőhelyhez, a lokalitáshoz való kötődéssel, a kö­zösségi érzés erősítésével érdemes ellensúlyozni. Az alkalmi fesz­ti­vá­lok, fa­lunapok, rendezvények szervezése terén alapvetően dicséret illeti a he­lyi po­litikát, és a polgárok közösségeit, a palóc népi hagyományok be­mu­ta­tá­sa, termékek készítése reneszánszát éli. De nem elhallgatható, hogy a „tö­meg­rendezvényeken” kívüli helyi közösségi, közéleti ese­mé­nyek gyakorta az érdeklődők szűkebb körét vonzzák csak, különösen igaz ez a fiatalokra, így a ráfordított energia és a költségek nem mindig áll­nak arányban a rész­vé­tellel. Ez a faktor már a széles értelemben vett nyilvá­nosság kér­dés­kö­ré­hez kapcsolódik, hiszen a megye, a települései, a pa­lócság kultúrája, épített kör­nyezete stb. népszerűsítése, megjelenítése nem­csak kötődést, lo­kál­pat­rio­tizmust szolgál, helyben maradásra inspirál, ha­nem a „külvilágnak” szó­ló lobbimunka is, ez Nógrád, ez a palóc va­rázs­lat.[18]

A nyilvánosság a polgári öntudat, a civil szervezetek, a szellemi mű­he­lyek erősítésére is szolgál. Az ehhez szükséges médiumok, in­fo­kom­mu­ni­ká­ciós eszközök terén súlyos hiányosságokkal küzd a megye, elég csak utal­nunk a megyei sajtó, periodikák, internetes oldalak szűk körére, azok­ra a forrásokra, ahol az álláspontok, észrevételek (sőt maguk a dicsérendő ered­mények) egyáltalában megjelenhetnek (ezért is érheti dicséret a Pa­lóc­földet, hogy teret ad a téma kifejtésének).

A kilábalás esélyei

Csak ismételhető, egyértelmű és gyorsan ható megoldás, amely a rossz de­mográfiai tendenciákat megváltoztatja, a helyben maradást elősegíti, alig­ha létezik, sem országos, sem megyei szinten. Viszont a cse­lek­vés­nél­kü­liség a meglévő állapotot betonozza be, hiszen a szakemberek szerint a kü­lönbségek spontán módon nem, vagy kétséges időintervallum alatt egyen­lítődhetnek ki. Amint már az előzőekben jeleztem, Nógrádnak a le­ma­radásban vannak tartós társutasai (Békés, Tolna, Szabolcs-Szatmár, Bor­sod), helyzetük annyival azonban nehezebb, hogy a centrumtól való tá­volságuk, így kényszerű elszigeteltségük is nagyobb, mint Nógrádé. Eb­ben az összefüggésben Nógrád pozíciója nem tekinthető re­mény­te­len­nek, sőt meglepő is az említettekkel szembeni leszakadása.

Ami a saját anyagi forrásokat illeti, a megyei önkormányzat egyre ke­vés­bé rendelkezik ilyenekkel, a mindenkori megyei vezetésnek nem, vagy alig van befolyása a tőkebefektetésekre, regionális fejlesztésekre. Ezek mö­gött ki­zárólagosan a multikat, tőketulajdonosokat, az államot, a lob­bi­erő­ket kell ke­resnünk, végrehajtó, intézményfenntartó, keretelosztó sze­rep­re (utóbbi azért nem elhanyagolható!) „kárhoztatva” a megyei érin­tet­te­ket.

Ha a megyei vezetés így a másodvonalba kényszerül is, de kiegészülve a te­lepülésvezetők, helyi, állami, önkormányzati tisztségviselők, kö­zös­ség­szer­vezők, az értelmiség, a vállalkozók, a polgárok illusztrisaival, nekik kel­l/ene együttesen mozgatni és stimulálni a helyi folyamatokat, a három pil­lér elemeit vagy részelemeit (természetesen a hatásköri, törvényi, jogi ke­reteken belül nyílhat erre lehetőség). A megye jelenét, jövőjét konst­ruk­tív együttműködésükkel csak ők tudnák (valamelyest) javítani. Ehhez azon­ban tartós és széleskörű összefogás, tabula rasa-ként a formabontó meg­oldások keresése, elegánsabban: szellemi innováció szükségeltetik, azok a kulcspontok, amelyek hiányát írásom elején a palócoknak fel­rót­tam, hivatkozva egykori szerzők írásaira.

*

Mindenesetre a „riválisok” és Nógrád között egyre markánsabb kü­lönb­ségek mértéke kell/ene, hogy ébresztőt fújjon nemcsak valamennyi dön­téshozónál, hanem valójában a megye lakosságánál is. Hiszen már most is félő, hogy úgy járhatunk[19], mint a késésben lévő utas, egy lassan ki­gördülő vicinális utolérésére sem lesz esély, nemhogy a gyorsulóra való fel­kapaszkodásra.

[1] Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Budapest, 1886. XX. kötet. 183. o.

[2] Báró Nyáry Albert 1923-1924. Jellemvonások a palóc népéletből. In: Eth­nog­ra­phia 34–35. évf. (Népélet I–II.)

[3] Rusznyák Gyula 1940. Hegyközi palócok. In: Bangha Béla (szerk.): Magyar Kul­tú­ra. Társadalmi és tudományos szemle. Budapest, 12. szám

[4] Pintér Sándor (1841–1915) ügyvéd, író, archeológus

[5] Harmos Gábor (1847–1915) jegyző, kir. ítélőtáblai bíró. Utalás a szolgálata alatt kiadott, Nógrádvármegye szervezete és szabályrendeletei c. füzetek statisztikáira.

[6] Mikszáth Kálmán 1970. A palócokról. Mikszáth Kálmán művei 15. Magyar He­li­kon, 81–84. o.

[7] Tagai Gergely: Járási népesség-előreszámítás 2051-ig. 159. o. http://open-arc­hi­ve.rkk.hu:8080/jspui/bitstream/11155/1110/1/tagai_nepesseg_2015.pdf

[8] KSH Nógrád megye statisztikai évkönyve 2014 c. kiadvány alapján össze­ál­lí­tott táblázat

[9] 2001/2002-ben 853 fő, 2011/2012-ben 211 fő, 2012/2013-ban 158 fő hallgató ré­szesült felsőfokú képzésben Salgótarjánban.

[10] KSH Mikrocenzus 2016 https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mik­ro­cenzus2016/mikrocenzus_2016_4.pdf. 15.o.

[11] KSH Nógrád megye statisztikai évkönyve 2014. 106. o. https://www.ksh.hu /epolc/2014/megyevk2014/12/pdf/12_megyeievk2014_05_6.pdf

[12] 2014/15. tanév

[13] KSH – fókuszban a megyék, 2018. I. negyedév. http://www.ksh.hu/docs/ hun/xftp/megy/181/index.html

[14] TOP 50. Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2016. évi kiadványa

[15] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpk016.html

[16] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oga011b.html

[17] Javíthat a helyzeten a 2017-ben átadott négycsillagos hollókői Castellum Ho­tel.

[18] Nógrád, a varázslatos világ, a megyei önkormányzat által korábban használt szlo­gent, mára Nógrád, a palóc varázslat mottó váltotta fel.

[19] Jelen írás szerzője erős dilemmákkal küzdött, van-e erkölcsi alapja dolgozata el­készítésére, hiszen érettségi után elhagyta szülővárosát, ráadásul „csak” egy gyer­mekkel és unokával büszkélkedhet. Igaz, távolléte ellenére kapcsolata Pa­lóc­országgal nem szűnt meg, közügyi érdeklődése pedig segítette a téma fel­dol­gozásában.

A Palócföld 2018/4. számában a KÖZÉLET című rovatban megjelent cikk teljes szövege.

Reklámok