20180511_061051

Alcsútra kéne menni

(regényrészlet)

 

Soma egyre többet tűnődött rajta ezen az őszön, vajon miért is szereti olyan nagyon szigorú nevelőapját? Százszor is megkérdezte már erről mamát, akivel szinte baráti viszonyban van óvodás kora óta. Egyszer-egyszer önkéntelenül elfogadja Mama asszonyi észjárásával alakított egyszerű ítéletét: jó ránézni! Árad belőle a nyugalom! A magabiztosság. A férfias keménység. De emellett ott van, hogy jó szándékú ez az erős akarat. Aki ránéz, ráismer, annak muszáj szeretni!
Igen ám, de Soma nem volt már kisgyerek, és jól tudta, hogy a faluban, a szomszédságban igen sokan másképp ítélik meg Papát. Nemcsak hogy nem szeretik, de egyenesen gyűlölik, és a legrosszabb kellemetlenkedőnek, bajkeverőnek tartják.
Nagyokos, túl-okos, mindentudó, gúnyolják, akinek néha véletlenül igaza van, de annál rosszabb a megítélésre nézve, mert nem lehet egyszerűen kinyilatkoztatni, hogy sosincs igaza! Pedig efféle sommás ítéletre volna szükség vele szemben, ha ő felbőszült igazságkereső haraggal beleszól olyan közügyekbe, amikhez semmi köze nincsen. Az egyébként nyugodt, higgadt öregembernek ismert Papa akkor kapott dührohamot, mikor a polgármester egy lakossági fórumon lazán bejelentette: nincs pénz közművelődésre, ezért megszűnik a kultúrház. Bérbe adják egy diszkós vállalkozónak. Papa szót kért, először csendben, halkan próbált érvelni: kultúrházat éppúgy nem szabad megszüntetni, mint egy iskolát, óvodát, egészségházat, mert a falunak szüksége van rá. Akkor kapott dührohamot, mikor egy alpolgármester belekiabált a beszédébe, hogy akkor intézze le a Papa, hogy a kormány adjon több pénzt… A beszólás után kezdett Papa kiabálni, hangoskodni a kultúrház mellett érvelve. Arról kezdett beszélni, hogy mennyi pénzt nyel el a községháza emeletes épülete, a falu költségvetéséből? Mennyi a polgármester bére, jutalma, költségtérítése, mennyi a két alpolgármesteré, jegyzőé? Mennyi tiszteletdíjat kapnak a testület tagjai, a bizottságok vezetői? Nem nyilvánosak ezek az adatok, – ez volt a harsogó polgármesteri válasz még igencsak magabiztosan. De a magabiztosság megtört kicsit, ahogy Papa sorolni kezdte az adatokat, mivelhogy nem csak költőinek szánta a kérdést. A vezetők úgy tizenöt milliót visznek el évente a falu 350 milliós költségvetéséből 2009-ben. Rajtuk kívül a községháza féltucatnyi alkalmazottja további 50-60 millióba kerül a falunak. Mindenkinek szép fizetése van itten… Persze, hogy nincs pénz se kultúrházra, se a közmunkások rendes alkalmazására! Szégyenszemre itt fél műszakban, fél minimálbérért foglalkoztatják azt a 20-22 szerencsétlen munkanélkülit 6-6 hónapig, hogy a pénzük az éhenhaláshoz is kevés…
A polgármestert a guta kerülgette. Elvesztette az önuralmát, és azt mondta Papának 2-300 ember előtt: semmi köze ehhez magának, mert maga csak egy túl-okos, buta cigány, semmi más… Jól is néznénk ki, ha még ilyen emberek is beleszólnának abba, hogy ennyi meg annyi kell a főnökség fizetésére, jutalmára, költségtérítésére. Aki sokat tesz a faluért, megérdemli, hogy sokat is kapjon tőle, ilyen egyszerű a képlet, amit bizony nem mindenki képes megérteni iskolázatlansága miatt… Papa ezen a ponton legyintett, elindult haza. Csendesen szólt vissza:
– Süssétek meg magatoknak a rokon-demokráciátokat…
Mama azzal vigasztalta otthon férjét: teljesen mindegy, hogy butácska rokon-képviselők vagy elvakult párthívek csapata szavazza meg egy-egy falu, város polgármesterének, vezetőségének a fizetéseket, csillagászati jutalmakat .
– Pontosan erről van szó – ölelte át Papa felesége vállát, – a magyar falu nem tud megszabadulni a butaságtól, az önző úrhatnámságtól. Mikor a kommunisták a háború után megkaparintották a hatalmat, azonnal széttapostak minden régi értéket a magyar falvakban. Erős, szigorú önkormányzatiság? Becsületes képviselő-testület? Dalárda? Olvasó egylet? Egyetlen év alatt minden semmivé lett. Megszállták a falvakat a párt emberei. Tudatlanok, hatalmaskodók. Senki, soha meg nem választotta őket, de átvették a hatalmat, átvették a kulcsokat. A községházán, a malomban, a magtárban, a boltban, a kocsmában. Akkor az országban legalább akadt egyetlen egy bölcs, tekintélyes ember, aki szót mert emelni ez ellen a demokráciát megszégyenítő banditizmus ellen. Ezt az embert Mindszenty Józsefnek hívták, ő volt az esztergomi hercegprímás, az ország főpapja. Ő levelet írt a Népszövetségnek: buta, telhetetlen, erkölcsileg nulla emberek vették át a magyar falu irányítását, és ez az országra nézve katasztrofális helyzetet fog előidézni. Úgy is lett. A falu, a falu régi ereje szétporladt. Ma se hevertük ki, hogy a kommunista parancs szólam rászoktatta az embereket: ne gondolkodj, ne tervezz, majd felülről a párt, a kormány megmondja, mit kell csinálni… A demokrácia belefulladt a pocsolyákba. Ma is csak látszólag vannak meg a demokrácia csirái a faluban. Vagy egy párt vagy egy rokoni választási többség eldönti, ki lesz a polgármester. Hogy négy esztendő alatt megszedje magát. A faluval meg lesz, ami lesz…
– Még csak az hiányozna, hogy téged is idegesítsen a politika – nyugtatta kedvesen feleségét Papa, és emlékeztette asszonyát, hogy a szomszédos rokon-faluban, ahol csak négyszáz lakos él, ott is van főállású polgármester, hattagú testület és a többi, akik ott meg elvisznek évente a falu 30 milliós költségvetéséből hat-hét milliót! Itt azért mégiscsak jobbak az arányok, hogy a fene enné meg mind az olyan vezetőt – zárta le Papa az eszmecserét –, aki nem szolgálni akarja faluját, de négy év alatt kiszipolyozni, minden pénzt, amit csak lehet…
Mindenesetre a faluban, a kistérségben híre ment, hogy Papa, a nagyokos öreg cigány neki mert menni a falu vezetőségének, és igaza is volt, mert nem meggazdagodni választották meg őket, hanem azért, hogy a falu ügyeit előbbre vigyék, legyen valami munka a szegényeknek, legyen jó iskola, orvosi rendelő, bolt, kocsma, kultúrház, sportpálya, minden, ami kell. A kocsmában, ha Papa betért egy féldeci szilvóriumot felhörpinteni, nyakra-főre tolakodtak mellé öregek, fiatalok, hogy meghívják egy-egy italra bátorságáért. Papa mutatta pohárkáját, hogy őneki bizony csak egy kupica az adagja, senki kedvéért nem tudna kettővel, hárommal meginni…
Papa erős indulatai ellenére se tudott haragot tartani a falu vezetőségével. Ahogy tavaly, ugyanúgy a botrány után is szó nélkül kölcsönadta híres lepkegyűjteményét a mutatós falunapi rendezvényhez. Szerelt, szállított, szerelt. Két napos munkája volt benne, mire a községháza tanácstermének előterében állt a szép kiállítás. Egy fillért se fogadott el a munkájáért.
– Örülök, hogy sokan megnézik majd a lepkéimet – hárította el a munkája díjazása felől érdeklődők ajánlatait.
Az egyik alpolgármester a falunapi díszes kiállítás megnyitója után azt javasolta Papának, hogy jelöltesse magát a helyi cigány önkormányzat elnökének, biztosan megválasztják.
– Van énnékem elég dolgom – szabadkozott Papa, és következetesen ragaszkodott távolságtartó álláspontjához: elege van a falu vezetőinek torkosságából, ha nem muszáj, látni se kívánja őket…
– Hétvégén Alcsútra utazunk zümikével – jegyezte meg Papa csak úgy mellékesen Soma cimbalom leckéje alatt -, de ide már Mamát is elvisszük magunkkal, mert ottan olyanféle arborétum van, amelyik igencsak az ő ízlése szerint való.
Mama rajongott a szép kertekért, ültetvényekért, arborétumokért. Ha Soma óvodás korában szóba került, hogy kirándulni kéne, a gyereknek valamiféle szép természeti élményt kéne megmutatni, akkor Mamának rögtön volt két javaslata: Vácrátót az maga a gyönyörűség, de ha az messze volna nektek oda buszozni, akkor menjünk ősfákat nézni Ipolytarnócra, az közel van… Nem kerül sokba az utazás…
A kerti hintázás meghitt koraesti félórájában jelentette be az időpontot pontosítva Papa, hogy a legközelebbi napfényes szombaton Alcsútra utazik a család. Papa olyan széles-kényelmes deszkázatú hintát készített a kert végén lévő császárkörte fára, amelyen egyszerre mindhárman hintázhattak, pihenhettek, nótázgathattak… Mamának a csuda szépen csengő, tiszta énekhangját Soma igen szerette hallgatni. Ha Mama egyszer jó kedvében volt, szívesen dalolt cigányul is, magyarul is.

A teljes szöveg a Palócföld 2018/1-es nyomtatott lapszámában olvasható. A folyóirat országos terjesztését a LAPKER végzi, kapható a nagyobb Relay és Inmedio hírlapárusoknál.

 

ERDŐS ISTVÁN (1939, Hernádnémeti) író. Tanárnak, népművelőnek jött a debreceni egyetemről Salgótarjánba. A Palócföld, a Napjaink, a Népszava, a Valóság, a Kapu közölte fontosabb írásait. Játékfilmet, mesejátékot írt a televíziónak. A Párkányjárás című kötete után Nagyoroszi, Messze kéklik a Duna címmel jelentek meg könyvei. Madách-díjas. Romakutatóként Eötvös József-életműdíjjal tüntették ki.

Reklámok