Jóna Dávid

az újraélesztésed után

az újraélesztésed után,
mint egy fahasáb fekszel, betakargatlak,
a szivárvány-kergetés kifárasztott,
hajad fújja a nyitva hagyott kórházi ablak

arcod, mint a nyír törzse,
rémült vénáid még tétován szállítják a vért,
a kegyelem, hit és cél nélkül kering benned,
az utolsó mondatod az volt, hogy „nincs miért”

kirendelt sorsod morzsolgatod a lepedő széleként,
a vágyakhoz ez most kevés, jól tudom,
de valamiért mégiscsak átvergődtél,
egy földöntúli labirintuson

az újraélesztés után két némaság között,
őrizlek Téged, s adnék Neked erőt, utat,
biztos, hogy angyalok hoztak vissza,
hallani véltem suttogásukat…

Reklámok