received_10213762339550928

A kocsma

 

Két nő. Két asszony, egymással szemben. Az egyik anya, a másik nem, az egyik szőke, a másik nem. Egymást nézik legalább tíz perce. Rendületlenül állják egymás tekintetét, akár a folyómederben lévő kavics a víz csapkodását.

Negyedórával ezelőtt nagy fehér autó állt meg a kocsma előtt. Szemben templom épül, csillogó kupolája még az udvaron várakozik, hogy a helyére illesszék. A kocsma elé jelzés értékű kerítést húztak, fából. Láthatóan csak arra szolgál, legyen hová támasztani a biciklit. Az udvarban, mintha közvetlenül a kocsmával lenne ikertestvérségben, egy ruhabolt áll, BUTIK felirattal. Az ajtóra akasztva színes otthonkák lógnak és kantáros munkásnadrágok. Előtte szőke parókás, félkarú műanyag bábú mered a távolba, meztelenül. A kerítés tövében kövér tyúkok kapirgálnak, az egyik asztal lábához kötve girhes kutya fekszik a földön, a szék által vetett árnyékban.

Legalább harminc fok van.  A szőke nő, aki az imént szállt ki a nagy fehér Mercedesből, a kocsma elé kirakott asztalok egyikéhez ül le. Leveszi a blézerét, fehér selyemblúzát kihúzza a szoknyából. Kimerült, huszonnégy órája vezet. Ha nem áll meg, elalszik vezetés közben. Ragad a szék és a viaszosvászon asztalterítő. Az elegáns nőt láthatóan nem zavarja, ami elég furcsa, mint ahogyan az is, hogy ilyen puccos idegen térjen be a kocsmába.

A szőke dámán kívül egy cigányasszony ül a kocsmában a két gyerekével. Az egyik három év körüli lehetett, a másik pár hónapos, legfeljebb egyéves. Az anyja ölében ül. A testvére egy bottal a porba rajzol, majd a girhes kutyát kezdi dobálni apró kavicsokkal.

A szőke nő bemegy az épületbe, a pulthoz lép, kávét rendel, ásványvízzel. Amikor megkapja, újra az udvaron keres magának helyet, pontosan szemben a cigányasszonnyal. Azon piros virágos, bokáig érő ruha van, rakott aljú, a lábát csak a por fedi, akár a nagyobbik fiúcskáét. A cigányasszony a hófehér arcú, szőke idegent bámulja. Mi mást tehetne, amikor rajta kívül semmi más látnivaló nincs a kocsmában. Pár perccel később gombolkozni kezd. Előveszi szikkad emlőjét és a csecsemő szájába teszi. A gyerek teljes erőből szívja. A nő rezzenéstelenül tűri, hogy a puja az utolsó csepp erőt is kivegye belőle a mellén keresztül.

¬***

– Micsoda gazdag gádzsi ez. Vajon mit keres ez itt? Minek mutogatja azt a szikkadt testit a mi manusaink előtt? Azt hiszi, neki mindent szabad mer sukár? Lenne neki is hat pujája, mint nekem!  – gondolja a cigányasszony, majd megigazította a babát, aki nagyon megkínozta őt a szüléskor. – Jöhetne már az uram. Azt ígérte, csak egy percre megy be a templomba, hogy megkérdezze, mikor lesz neki újra munka. Sokat kubikolt az építkezés legelején. Most is jól jönne az a kis pénz, amit akkor fizetett a plébános. Kész szégyen itt ülni, és még ez a gádzsi is bámul. Mit akarhat ez tőlem? Biztosan palotája van, meg cselédje. Biztosan nem éhezik sohasem, mint mi. Biztosan nem kell a patkánylyukakat hetente betapasztani a háza falán, mint nekem. Biztosan szerelmes, mint én voltam, amikor tizennégy évesen hazulról megszöktetett az uram. Bárcsak életet cserélhetnék ezzel a puccos dámával!

A cigányasszony szája egy pillanatra mosolyra húzódik. A fiúcska rángatni kezdi az emlőjére tapadt fejét, mint aki nem tűri anyja boldogságát.

***

– Ki lehet valójában ez a nő? És mit keres itt a fiaival a kocsmában? Csak egy üres kávéspohár van előtte. Nem hiszem, hogy otthon nem tudna kávét inni? Vagy a gyerekeket sétáltatta, miközben rájött, hogy a kicsit meg kell szoptatni? – elmélkedik amolyan, a vidéki szokásokat nem ismerő, naiv módon a szőke nő, miközben rendületlenül állja a szoptató anya a tekintetét. – Bárcsak lenne nekem is kisbabám és családom, mint ennek az asszonynak! Bárcsak ne mentem volna tönkre a hormonkezeléstől! Bárcsak lennék fiatalabb, hogy kérvényezhessem az örökbefogadást! Bárcsak kitartott volna mellettem a férjem, amikor kiderült, hogy meddő vagyok. Mit ér a pénz, ha se gyerekem, se párom. Bárcsak életet cserélhetnék ezzel a cigányasszonnyal!

 

Mire a dáma kávéja elfogy, a cigányasszony befejezi a szoptatást. Maga mellé rakja a csecsemőt egy rozzant babakocsiba. A gyerek üvölt. Az anyja magához parancsolja a nagyobb fiúcskát, kezén fogja, majd elindul az udvaron. A babakocsiban ülő puja kenyérhéjat szopogat. Már nem sír, amikor a szőke nő mellé ér rá néz, bogárfekete szemeivel szuggerálja. A cigányasszony a bejárati ajtóhoz tolja a babakocsit, majd a csecsemővel együtt kint hagyja, a nagyobb gyereket beviszi a mosdóba. A kocsmáros utánuk megy.

A szőke nő a babát bámulja. Arra gondol, most olyan könnyű lenne ellopni ezt a gyereket és akkor végre ő sem lenne egyedül. Egészen kipirul az izgalomtól. Lopva a mosdó felé tekint, senkit nem lát. Feláll, a babakocsihoz sétál. Nézi a bogárfekete hajó csecsemőt, érzi, most cselekednie kell. Felemeli a gyereket, aki nem sír, sőt mosolyog. A szőke nő magához öleli, ismét hátrapillant, senkit nem lát.

Elindul a nagy fehér autó felé, hogy minél előbb elhajthasson, a gyerekkel, az ő új gyerekével. Kinyitja az ajtót, beszáll az autóba, indítani akar. Az épülő templom kupolájára tűző nap elvakítja a szemét.

(Köszönet Nótár Ilonának a novella megszületéséhez nyújtott segítségért!)

 

Döme Barbara (1973, Debrecen) író, újságíró, szerkesztő. Budapesten él. A Magyar Írószövetség és a Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Novelláit egyebek mellett a Magyar Napló, a Hévíz, a Székelyföld, a Napút, az Irodalmi Jelen, és az Ambroozia folyóiratokban publikálja. Újságírói munkáját Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. Novelláskötete 2013-ban jelent meg, A nagymama, aki elfelejtett meghalni címmel. Több riportkötet szerzője.

Reklámok