zsiboi

ZSIBÓI GERGELY

Korpusz

– részlet –

A nap éppen hanyatlani kezdett a Kopasz-hegy túloldalán, amikor a törődött öregember a völgybe megérkezett. Szemét kezével árnyékolva hunyorgott a lenyugvó napba. A hegy kopár, puszta csúcsát figyelte egyre.

– Hát megtaláltalak… – mosolygott öregesen, s az örömből támaszt nyerve megindult a csúcs felé a meredek kaptatón.

Már alacsonyan járt a nap, mire ő felérkezett, de még szemre megkülönböztethető volt a lenti világ: egy kis falu – úgy harminc-negyven ház –, amely készült éppen nyugovóra térni. Álmos állatbőgést, egy-egy kutya vakkantását hozta fel a szél. A falut három oldalról erdők vették körül, meg az erdőből kihasított szántó és legelő. A völgyet, honnan a Kopasz-hegy magányosan kiemelkedett, körös-körül magas csúcsok koszorúzták. Jól látszott: egyetlen bejárat van csupán, az, amelyen ő maga is megérkezett nemrégen. Jó volt ülni itt egy kicsit – olyan ember nyugalmával megpihenni, aki nehéz úttal maga mögött már látja a távolban az ismerős házakat, az erdők otthoni zöldjét. A Kopasz-hegy túlsó oldala menedékesebben ereszkedett, lennebb egy dombbá szélesedett. Rajta egy tenyérnyi tisztás és azon egy fakalyiba – vette számba a látottakat.

– Éppen jó lesz – nevetett hangtalanul, s a haza érkezett ember komótosságával megindult az árva házikó felé.

Másnap már híre ment a faluban: füstöt pipál a kunyhó – az egykori szénégetők szállása – bizonyára valami csavargó vagy menekült szállhatta meg; – sok kószál errefelé, mióta annyi ínséget vajúdott a háború. Három öregebb férfi – kik már katonának sem kellettek – kiballagott hát a dombra szemügyre venni a jövevényt.

– Becsületes képe van, nem akar ez rosszat – mondták megtérve. – De minek jött? És mért éppen ide? – faggatták őket az asszonyok a párálló vacsora felett. – Hát hiszen… – szürcsölték az esti levest – valahová csak mennie kellett… Meg aztán elvállalta, hogy szenet éget; abból úgyis nagy hiány van, mióta az égetőket elvitte a háború. Fával is ügyesen bánik, éppen zsindelyezte a kunyhót, mire felértünk. A szerszámairól is látni – egyebe nincs is –, valaha gondos mester lehetett. Legalább lesz, ki elvégezze a faluban, amit kell.

– Megkéri majd biztosan az árát…

– Csak egy kevés élelmet fizetségül, néha egy rend ruhát, mert pénzt elfogadni nem akar. Meg két szálfát, a legszebbikből – jutott eszükbe. – Minek az neki? – gyanakodtak az asszonyok. – Nem mondta – vonogatták vállukat a férfiak.

– Bolond egy ember lehet, vagy valami vaj van a fején – suttogták szemük forgatva az özvegyek estelente a kapu szájában. – Még az se volna baj, csak olyan élemedett korú ne volna – sóhajtozták aztán fejés közben a tehénnek.

Még meg sem virradt, mikor a jövevény számba vette, mi elvégeznivaló van a házban s akörül: egy rozzant szék asztallal, tavalyi derékalj rothadt szalmából, s a zsindelyek foghíjain betekintenek az elkésett csillagok. Munkához látott hát, s megállni is csak annyira állt meg, míg szóba elegyedett a látására kióvakodott falubeliekkel. Meg is egyezett velük rendre, csak a két szálfáról kérdezték amazok hümmögve, mire az neki, de mivel válasz nélkül hagyta, hát ők sem firtatták; egyébként is van itt fa bőven, jószerével más sincsen: ami nem falu, szántó, legelő vagy maga a Kopasz-hegy, az mind erdőség. Kapott is a szón a jövevény: – Hogy lehet, hogy ennek a hegynek ilyen tar a csúcsa? – A három falubeli sűrűn hányta magára a keresztet: biz ők nem tudják. Sűrű erdő borította egykor, aztán hirtelen mind kipusztult, valami rontás lehet ezen a helyen. Akkortájt történt, mikor ez a háború elindult, vagyis régen. A falubeliek azóta elkerülik, hát ő se nagyon kerülgesse, ha nem muszáj. Aztán meglett az este is – friss derékaljjal, s másnap már füstöltek a szénégető gödrök.

(A novella folytatása a nyomtatott Palócföldben olvasható.)

ZSIBÓI GERGELY (1974, Kolozsvár) költő, író, tanár. 13 éves kora óta Magyarországon él.

Jelenleg a Salgótarjáni Bolyai Janos Gimnázium magyartanára. Folyóiratok, antológiák közlik írásait. Tagja a Balassi Bálint Asztaltársaságnak. Két kötete a Palócföld Könyvek sorozatban jelent meg: Csönd-szilánkok (versek, 2007), Napborulás (kispróza, 2009).

 

Reklámok