Kedves Olvasók!

A Palócföld blogoldalán Allen Ginsberg, amerikai költő, a beatnemzedék tagjának versét olvashatják. A verset Eörsi István fordította.
.
.
Allen Ginsberg: Szomorú énem

Frank O’Harának

Olykor ha szemem vörös
felmegyek a Rádió-palota tetejére
s világomat bámulom, Manhattant –
házaimat, utcáimat, hőstetteim színhelyét,
manzárdokat, ágyakat, hidegvizes lakásokat
– az Ötödik Sugárutat, melyet szintén agyamban hordok,
hangya-autóit, kis sárga taxiit, sétafikáló
gyapjúfoszlány-embereit –
Hidak panorámája, napkelte Brooklyn gépezete fölött,
napnyugta New Jersey fölött ahol születtem
és Paterson fölött ahol hangyákkal játszadoztam –
újabb szerelmeim a 15. úton,
dúltabb szerelmeim a Lower East Side-on,
egykor legendás szerelmeim a Bronxban
távol innen –
e rejtett utcákba sikátorok futnak
történetem summája, kimaradásaim
és önkívületeim színhelye, Harlem –
– nap süt mindarra ami enyém
egy szemvillanással a láthatárig
végső öröklétemben –
víz az anyag.

Szomorún
lépek a liftbe és megyek
le, tűnődve,
s a járdán ballagok belebámulva minden tükörüveg-arcba,
kutatva, ki szeret,
majd bódultan megállok
egy autó-kirakatnál
elnyelnek szelíd gondolatok,
a forgalom hullámzik az Ötödik Sugárút összezárul mögöttem
várva a percre, mikor…

Ideje hazamenni és vacsorát főzni a
rádió háborús híreinek romantikájára fülelve

… minden mozgás megáll
s én a létezés időtlen szomorúságában ballagok
gyengédség áramlik át a házakon,
ujjhegyem érinti a valóság arcát,
saját könnycsíkozta arcom egy ablak
tükrében – alkonyatkor –
amikor nincs bennem vágy –
cukorkákra – sem a megértés ruháira
vagy japán lámpaernyőire –

Megzavar köröttem a látvány
ember furakszik át az utcán
csomagokkal, újságokkal
nyakkendősen, szép ruhában
a vágya felé
Férfi, nő özönlik a járdán
vörös fények mérik sietős órák
s mozgások idejét a járdaszegélyen –

És mindezek az utcák
oly harántosan, bőgve, hosszan nyúlnak el
magas épületeknél peckesen elvonuló
vagy nyomornegyedbe fúló sugárutak mentén
oly dadogó forgalmon,
sivító kocsikon s motorokon át
hogy belesajdul
e táj, e temető
e halottaságyi
vagy hegyi csönd
melyet egyszer látott
s többé sose bírt vagy vágyott
a jövendőbeli elme,
hol az én egész Manhattanemnek el kell tűnnie.

Forrás: Allen Ginsberg: A leples bitang, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984

Kép forrása: https://moly.hu/konyvek/allen-ginsberg-a-leples-bitang

covers_44403

Reklámok