szavaikep (2)

 

Első rész:

https://palocfold.wordpress.com/2017/03/24/szavai-attila-a-pinceajto-elso-reszlet/

Második rész:

https://palocfold.wordpress.com/2017/04/27/szavai-attila-a-pinceajto-masodik-resz/

 

 

Nyugodjon meg, mondja a nőnek, majd feláll, botorkálva a hordókhoz indul. Emlékezetből tájékozódik, ismeri a pince minden szegletét. Gabriella átkarolja felhúzott térdeit, fázósan leszegi a fejét. Kisvártatva a nyirkos pince sötétjében gyufa sercen, sárgás fénnyel világítja meg a férfi arcát. A nő a gyertyákkal ügyködő férfit nézi, a gyenge gyertyafény mély barázdákat váj az arcába. Sanyi töri meg a csendet. Ezeket a gyertyákat még nagyapám hozta le a kilencvenes években, mondja inkább csak azért, hogy a nő ne féljen.  Mit gondol, meddig akarnak itt tartani bennünket, kérdi Gabriella, majd feláll a hideg, nedves lépcsőről és a férfihez indul. Nem tudom, szól a férfi, miközben két gyertyát gyújt meg, és a pince falában található mélyedésbe teszi.

Odafent gyorsan fogy a bor, Sánta és Pokróc egyre hangosabbak. Mintha megfeledkeztek volna a pincébe zárt emberekről, kedélyesen beszélgetnek, a háttérben kisrádió szól, egyikük a nótacsatornára hangolta a poros készüléket. Pokróc már spicces, úgy mondja kásás hangon Sántának, apukám, ez aztán a húsleves-blues. A recsegve szóló rádióból erős férfihang dalol magyar nótát, nem érteni a szöveget pontosan, olyan kulcsszavakat lehet kivenni, mint babám, kis angyalom, galambom, a hosszan kitartott magánhangzók öblös vibrátóit, a hosszan, erőltetve kiejtett r betűk színezték kissé eltúlzott húslevesarany színűre. Sánta fiókokat húzgál ki, szorgosan keres valamit. Befújta magát Gabriella parfümjével, az egész helyiséget betölti az élénk illat.

Macska lép be a nyitott ajtón, szélesen dudorodó hasa jelzi, hogy hamarosan, napokon belül elleni fog. Pokróc az asztalra könyököl, véreres szemekkel nézi a szaglászó, kíváncsiskodó állatot, nagyot, borosat büfög.  Unottan felsóhajt, mint akinek igazándiból nincs különösebb kedve, de mint kötelező feladatot el kell végeznie a következőket. A macska lefekszik a konyhaajtó előtti lábtörlőre, dorombolva dörgöli magát a napfényben felmelegedett anyaghoz. Az asztalnál ülő férfi kiissza maradék borát, nagyot koppan az asztalon a régi vastag falú vizespohár. Keress még bort, köpi oda hangosan Sánta felé, majd kabátujjal megtörli száját, feláll és a macska felé indul. Az állat felkel és egy kiadós simogatás reményében a felé induló alak irányába indul dorombolva. Már éppen odaérne, mikor Pokróc régi, futballista múltjából megmaradt (kapus volt a megye háromban) kirúgó mozdulattal hatalmasat rúg az épp oldalvást előtte álló nagy hasú macskába. A tarka vemhes macska vonyítva az udvar hétméterre lévő kerítéséig repül, fennakad a rozsdás szögesdróton, rángatódzik, majd mozdulatai néhány másodperc múlva egyre lassulnak, majd teljesen megállnak. A férfi diadalittasan felröhög, gólörömhöz hasonló mozdulattal a halott macska felé integet, ökölbe szorított kezét hosszasan az ég felé rázza, hörögve ordít. Ennyi! Édesem, ennyi! Gyönyörű gól, hölgyeim és uraim, a megyei bajnokság legszebb gólját láthattuk, ordítja Pokróc. Hozz bort, Sánta, kiabálja újra, majd a kezében lévő üres borosüveget a közeli kútkávához csapja. Sánta az összes szekrényt és bútort átvizsgálja, de nem talál sehol italt. Káromkodva forgatja ki a fiókokat, túrja ki a szekrényekből az edényeket, szerszámokat, a tárgyak hangosan csörömpölve szaladnak szét a konyhakövezeten. A rádióban nótaénekes nő énekel elnyújtott hangon, éppen egy kínosan hosszú é-t tart ki, amikor a fazekak és tányérok a földhöz csapódnak.

Sanyi és Gabriella is hallja a hangoskodást. A pincébe, ha csak nyomokban is, de leszűrődik a két ittas sírásó duhajkodása. Úgy hallom, fogytán a boruk, szól Sanyi a nőhöz, miközben leemeli a pince falából kiálló szögre akasztott munkáskabátot és a fázó nő hátára teríti. Maga mindjárt megfagy, mondja szelíd hangon Gabriellának. A férfi szemében jóság, bölcsesség, ez nagyon szimpatikus a nőnek, mosolyog, köszönöm, mondja. És mi lesz, ha elfogy a boruk, kérdezi a temetkezési vállalkozót. Akkor valamelyikük le fog jönni ide a pincébe, mondja Sanyi, majd valamit keresni kezd a fal tövébe tett borászati eszközök között. Összehúzott szemöldökkel hunyorog, nem látni jól a félhomályban. A nő gyanakodva, fáradtan körülnéz, összehúzza magán a régi kabátot, mintha saját gyerekkori félelmeit húzná össze magán. A hideg pince falán rovarok másznak, néhány meztelen csiga kúszik lassú közönnyel. A két gyertya pislákoló lángja hosszúra nyújtja a pince árnyait. Négy óra telik el a félhomályban, mire a pinceajtó felől matatás, lakatcsörgés hallatszik. Elhúzzák az ajtóra tett asztalt, nagyot, méltatlankodva nyikordul az öreg bútor az ajtólapon. Résnyire felnyitják az ajtót, ismét két kopott cipőorr jelenik meg, a férfi és a nő közelebb jönnek, kíváncsiak, mi történik. Elfogyott a bor, szól hidegen a két cipőorr, a hangban nincs semmi fenyegető, száraz megjegyzés, érzelemmentes közlés csupán. Épp ettől félelmetes, a nőt kirázza a hideg. Azonnal engedjenek el minket, könyörög a nő, de nem kap választ. Néhány másodperc után a cipőorrok izgatottan remegni kezdenek. Pokróc üvöltözni kezd, hol találok egy kurva üveg bort, kérdezi visítva. Sanyi higgadtan felel, nincs több bor odafent, csak itt a pincében, közli. Akkor lemegyek, vakkant dölyfösen a részeg sírásó.  Felcsapja a pinceajtót, ami nagyot dörrenve áll meg a felnyitási út végpontján, porréteg verődik le a felületéről. Bizonytalan, spicces lépésekkel indul lefelé az imbolygó alak. Út közben nagyot harákol, majd maga mellé köp a falra, rá az egyik meztelen csigára. Vasvilla van a jobb kezében, támadólag maga elé tartja az eszközt. Hátra!,ordítja artikulálatlanul, miközben leér a pince aljára. Sanyi és Gabriella egymás kezét megfogva a pince túlsó végébe araszolnak. És most találkoztok Istennel, hörgi kéjesen a sírásó. Örömmel ásom meg a sírotokat az erdőben, sziszegi dühösen, én vagyok a környék legprofibb gödröse, te magad mondtad, Sanyi, mondja sunyi vigyorral a képén. Néhány lépést beljebb halad, talál egy borosüveget, van benne néhány deci mélyvörös ital, bal kezével megragadja, magába önti a tartalmát, kétoldalt vastag patakokban folyik arcán a bor. Sanyi próbálja enyhíteni a feszült helyzetet, maga mögé tereli a rémült nőt, úgy beszél a vasvillás férfinek. Pokróc, te okos ember vagy, nem hiába a legjobb emberem, ezt most miért csinálod, mire jó ez a cirkusz, kérdi szelíd hangon. Pokróc a vasvilla fejét teljes erőből a pince falának csapja, szikrákat vet a vas, ahogy a kőhöz ér. Kuss legyen!, ordítja Pokróc.

Egy határozott mozdulattal a döngölt föld padlózatba vágja a villát, cigarettára gyújt. Ráül az egyik hordóra. Hosszan matat kabátjának belső zsebében, Sanyi és Gabriella értetlenkedve nézik. A földbeszúrt vasvilla úgy, olyan magányosan, de olyan erős jelenléttel áll a pincében, mint egy feltett, de válasz nélkül maradt nagyon fontos kérdés. Pokróc egy öreg pisztolyt vesz elő a kabátzsebből. Sanyi jól ismeri a fegyvert, a munkásőrség használt ilyen típust a hatvanas években, tart néhányat titokban, nem érti, hogy találhatta meg a sírásó.  Mit akarsz azzal, kérdezi a temetkezési vállalkozó. Itt maximum én kérdezek, kapja a hideg, csendes választ Pokróctól, aki közben lőszereket is elővesz az egyik zsebéből, egymás után a tárba pattintja azokat. Hisztek Istenben, kérdezi ridegen a sírásó. Mielőtt Gabriella válaszra nyitná a száját, egy mozdulattal elvágja a készülő mondatot. Jónáskáim, Jónáskáim, mondja nagyot sóhajtozva Pokróc. Csőre tölti a pisztolyt. Ismeritek Jónás történetét? A bátorságról szól, pontosabban a bátorság hiányáról. A megfutamodásról, Sanyikám, néz mélyen a vállalkozó szemébe. A pisztolycsőre lehel, kabátujjával szakszerűen, kínos alapossággal tisztogatni kezdi a fegyvert, közben néha Sanyira néz. Hogy is vannak azok a tartozások, vállalkozókám, kérdi. Amaz értetlenül nézi. Valamiért rólad Jónás története jut eszembe, szól a sírásó, majd a nőre néz, neki magyaráz. Ez az egész pince, mint egy nagy cet, mint annak a gyomra, bizonygatja Pokróc, a nő nem érti. Mutatóujján a pisztolyt pörgetve mondja a sírásó, Isten egykoron feladatot adott Jónásnak, aranyoskám. Hogy menjen el Ninivébe és prófétáljon az asszírok ellen. A gyáva féreg meg nem merte ezt megtenni, elmenekült a parancs elől, hajóra szállt. Isten vihart bocsát a hajóra, mire Jónás meggyőzi a hajósokat, hogy ő a vihar oka és akkor fog lecsillapodni a természet, ha őt magát tengerbe vetik. Be is dobják, a vihar eláll, a krapekot meg elnyeli egy óriási hal. Három nap és három éjjel volt a hal hasában. A pisztolyt előre-hátra az ujján pörgetve folytatja, hogy aztán hosszan imádkozott, mire a hal kihányta a partra.

Három nap és három éjjel lesztek ide bezárva. De az is lehet, hogy megöllek benneteket, még nem döntöttem el, mondja Pokróc felhúzott szemöldökkel, homlokráncolva. Szemében boldogság és őrület.

Az nem lehet, Pokróc, felel határozottan Sanyi. Két órán belül elkezdenek keresni, előbb-utóbb ide is eljönnek. Néhány lépést tesz a cigarettára gyújtó férfi felé, majd háta mögött összefont karral, ahogy nagyapja is gyakran nézelődött a szőlőben, megáll és az előtte füstölő férfit nézi. Pokróc lassan, mélyeket szív a cigarettába, a füstöt Sanyi felé fújja, hosszan néz farkasszemet a két férfi. Közben Gabriella talál egy régi fahusángot a pincefal mellett, kinyújtott lábfejével épphogy eléri, majd óvatosan maga felé húzza. Felveszi, ügyelve arra, hogy Pokróc ne vegye észre, Sanyi hátratett keze felé nyújtja. Sanyi gyorsan kapcsol, ahogy megérinti a fadarab a tenyerét, átveszi azt, maga mögé állítja. A nő visszalép, biztosabb távolságra, hogy ha verekedésre kerül sor, viszonylagos biztonságban legyen. Legyen elég, Pokróc, a játékból, próbálkozik Sanyi, te ettől sokkal jobb ember vagy. Elég!, dörren a válasz, Pokróc a félig elszívott cigarettát elnyomja a falon mászó egyik meztelen csigán. A csikk sercegve, sisteregve alszik el az állat csupasz testén, a csiga leesik a földre, lassan, kínosan vonaglik. Pokróc nézi a haldokló állatot, majd a csőre töltött pisztolyt Sanyira emeli. A temetkezési vállalkozó rámarkol a husángra, nagy lendülettel indítja maga mellett, majd két kézzel markolva fokozza a fadarab mozgási energiáját. A husáng suhogását Gabriella sikoltása, majd a pisztoly dörrenése nyomja el. Az öreg pisztoly elsülése után sűrű füst tölti el a pincét, három hosszú másodperc telik el, mire Gabriella fülzúgása kissé alábbhagy és valami tompa süketségbe vált át. Mindkét férfi a pince döngölt földű padlózatán fekszik. Valamelyikük halkan nyöszörög, a füsttől nem látni tisztán. Lőporfüst és Gabriella parfümjének szolid illata keveredik a pinceszaggal és Pokróc izzadtságszagával.

Odafent sürgölődés hallatszik, idegen férfiak tódulnak a pincébe. Polgárőrök jelennek meg, mert Sanyi egy vészjelzőt épített be az apjának, hogy ha baj van, jelezni tudjon. Az öreg halála után nem szerelték le a riasztót, aktív maradt az eszköz. A helyi polgárőröknél jelez a rendszer. Sanyi akkor nyomta meg a riasztót, amikor Pokróc Jónás történetével volt elfoglalva. A temetkezési vállalkozó a bal vállán kapott lövést, a sírásó arcának bal oldala lett egy tenyérnyi vérző, felpüffedt seb. A polgárőrök felsegítik a két férfit, Pokróc kezeit hátrakötik bálakötöző madzaggal, hogy így várják meg a rendőrséget. Sanyi vérző sebére nyomókötést szorítanak, felültetik, vizet hoznak számára. Gabriella sokkos állapotban ismételgeti a sarokban: köszönöm, köszönöm, köszönöm. Az egyik polgárőr átkarolja a vacogó nőt, elindul vele a pince kijárata felé. A zseblámpák fényénél jóval egyszerűbb a haladás, de így is gyakran kell a lábuk elé nézni. Megáll a férfi egy pillanatra, a földön néz valamit, a fejét csóválja, majd tovább indulnak. Gabriella is a földre pillant. A meztelen csiga élettelen testét látja, rajta az óriási égett sebbel, mellette a csikket és az automata fegyver által kiköpött töltényhüvelyt. Mire az érkező rendőrautók szirénázása már egészen hangos és közeli, a pincelejárón lépdelnek felfelé.

IMG_8844 másolata

Szávai Attila (Vác, 1978) író, szerkesztő. Legutóbbi kötete: Huszonkettő (novellák, Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017).

 

Reklámok