Kedves Olvasók!

A mai napon Arthur Rimabaud-t mutatjuk be, aki a szimbolizmus irányzatán belül volt korszakalkotó. Rimbaud keveset és rövid ideig alkotott. Tehetséges tanuló volt, már az iskolában latin nyelven írt verseket. Egész életében rengeteget utazott. Verlaine-nel 1871-ben ismerkedett meg, viharos kapcsolatuk csupán négy évig tartott. Miután befejezte az Egy évad a pokolban című írását, a költői munkássága lezárult.
Rimbaud ezután bejárta a világot, több nyelven is megtanult, volt katona és fegyverkereskedő is. Miután térdén daganat keletkezett, visszatért hazájába, Franciaországba. A lábát hiába amputálták, belehalt a betegségbe.
Rimbaud különböző irodalmi irányzatokban is alkotott, mindegyiket kipróbálta. Kortársait és elődeit gúnyolta, nem tartotta őket igazi tehetségnek, Baudelaire-t viszont istenítette.
Rimbaud számos későbbi művészre nagy hatással volt, többek között az avantgárd irodalom alkotóira, a beatnemzedék íróira és költőire, valamint számos huszadik századi zenészre.
Az Egy évad a pokolban című munkájából megtudjuk, miért hagyja abba az írást. Rimbaud úgy érzi, nem tud újat alkotni, rájött, hogy „a művészet ostobaság”.
.
.
Arthur Rimbaud: Esti imádság

Mint egy angyal, kinek állán borbély ecsetje
maszatol, ajkamon a megivott sörök
habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök;
lelkemben vitorlák láthatatlan menetje…

S mint vén galambducok forró, pettyes szemetje,
száz szennyes álom ég bennem és füstölök,
s fájó lelkemben úgy gyűrűznek bús körök,
hogy olyan, mint az ős fák évgyűrűs szövetje.

De majd, bús álmaim lenyelve, megrogyott
szívvel, s leöntve már egy kisebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a kocsmának, hogy ott

szelíden, mint az Úr, pisáljak egy nagyot,
a barna ég felé ivellőt, messzecsorgót…
Helyeslést intenek a délceg napraforgók.
.
.
Arthur Rimbaud: Misztikum

A lejtő hajlatán a forgó angyalok gyapjúköntöse lebben, az acél és smaragd füvek közt.
Lángrétek ágaskodnak, egész a dombtetőig. Balról a sziklahát televényét öldöklések és háborúk gyalázták, és vészes lármák szövik rajta ívüket. A jobb felőli szirt mögött a napkelet s a friss jövő határai.
És míg a kép szegélye fenn tengeri kagylók s emberi éjek kavargó és gomolygó lüktetése, a csillagoknak és az égnek és mind a többinek virágos bája leereszkedik a lejtővel szemközt, mint egy kosár – átellenben velünk, s alant a szakadék kék lesz tőle és kivirágzik.
.
.
Arthur Rimbaud: A magánhangzók szonettje

Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! – csak egyszer
lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Á!: – bolyhos öv, mely a setét legyek faráról
csillog, ha szörnyű bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser!
I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

Ü!: – az isteni tenger nyugodt, gyürűző tánca,
nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca
a békés homlokon, mit alkimia tép föl. –

Ó!: – szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek,
és Csönd, melyben világok és angyalok kerengenek,
Oméga! – viola sugár az Ő szeméből!

Reklámok