Hangszedők
Bényei Krisztián – dob
Csordás Péter – hegedű
Mahót Lajos – gitár
Varga Tamás – basszusgitár, ének/vokál

Zene: Varga Tamás és a Hangszedők
Szöveg: Varga Tamás

Videó
Grafika: Záhorszki Mónika
Szerkesztette: Csordás Péter
Rendezte: Varga Tamás

A Hangszedők zenekart Varga Tamás basszusgitáros alapította 2015 decemberében.

“A zenekar tagjai többféle zenei irányzatból érkeztek. Kezdve a rock, blues, jazz stílustól, a népzenei hatásokon át, egészen a klasszikus zenéig. Ezek a stílusok zenénkben mind megtalálhatók, amit átjár egyfajta pszichedelikus hangzásvilág. Saját dalokkal állunk színpadra, ami mindannyiunk számára egy közös út-szemlélet, öröm és kihívás egyben. A zenék és a dalszövegek Varga Tamás Toci nevéhez fűződnek, amikhez a dalok betanulása után mindenki hozzátette saját zeneiségét. A dalszövegek tartalmára és szerkezetére jellemző a régies mondák-regék világa, de megjelennek a verses mondások, párosítók, szerelmi dalok, bujdosó és vándorénekek jellegzetességei is. Zenénket pszichedelic-etno-rock stílusként jellemeznénk. Repertoárunkban szerepelnek közismert népdalok is, amiket saját értelmezésünkben adunk elő. Köszönjük Záhorszki Mónika grafikusnak fantáziadús munkáit és a zenekari logót. Számunkra a zene egy olyan művészeti kifejezési forma, ami őszinte és örömteli kiteljesülésre ad lehetőséget úgy önmagunk számára, mint a közönség felé. Az élő zene jegyében várunk szeretettel koncertjeinkre – Hangszedők.”

Reklámok