Kedves Olvasók!

A téma továbbra is Dsida Jenő és versei. Bevezetőként költészetének stílusáról, jellemzőiről lesz szó.
A Leselkedő magány című kötetének versei az expresszionizmus jegyében keletkeztek. Ezekre a szabadversekre a zárt és arányos szerkesztésmód jellemző. Korai verseiben felfedezhető még a pásztori költészet kellékeinek megjelenése is.

Dsida Jenő: Apokalipszis

Amerre én megyek
lángot vetnek a hazugság-erdők,
bennégnek a kifacsart gondolatok,
a maszkok lehullanak.
Néhány gitár és hegedű vijjog
nagyon messziről:
emlékek, emlékek, emlékek,
nem komolyak, nem fájnak.
Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Költészetére általánosságban elmondható, hogy minden hatáselem gondosan kiszámított, erős zeneiség, játékosság, ízlés, megtervezett formakezelés és virtuóz rímtechnika jellemzi. Költészetét Kosztolányi, Babits, József Attila és Radnóti költészetével rokonítják. Dsida Jenő műveinek témái között egyaránt megtalálható a szerelem, a hit, a közeledő halál, a szegények iránt érzett empátiája, az erotikus gyönyör és a boldogság.

Dsida Jenő: Zarándokút

I.

Menni terv nélkül és gondolat nélkül.
Ruhámon lassan átmelegszik a nap,
a szél körülsusogja fülemet
s eszembe juttatja, hogy élek.

A fák incselkedőn az útra hajolnak
s kövek görögnek lábam elé.
Kezemben régi hangszeremet keresem,
mely összetörött, elveszett.

Eszembe jut a szerelmem is
s ha már így van, ideírom
Olyan hűvös, mint az esti szél
s olyan messze van, mint a csillagok.

II.

Az alkonyi fény kering, forog,
örvénylő habja elragad
Andersennel találkozom
s álmodom ezeregyéjszakát.

Idegen arcok közé bukkanok.
Látom testükből égignyúló lelküket,
amint barnán, sötéten imbolyognak
és sírnak a fűzfák alatt.

Minden halat kifogtam a folyóból.
Virágfűzéres messzi barlangjából
szánakozón kacag felém
a sötétruhás Fejedelemasszony.

III.

Lassan húsvét hetébe fordulunk.
Krisztus már indul a Kálváriára.
Zarándokútban piros bogyó
és fájdalom mindenütt terem.

Korbácsütéssel ezer keresztet
hajszoltak már velem a hegyre,
ott állnak mereven a lángos éjszakában
s mégsem akarnak rájuk feszíteni.

Tegnap a pacsirták is hazajöttek.
Elég volt már a szenvedés.
Az élet lassan fölém takarja
a csöndes napok sátorát.

 

Reklámok