Kedves Olvasók!

Mai irányzatunk a szürrealizmus. A francia eredetű szó valóságfölöttiséget jelent. Az eredetileg dadaista Breton 1924-ben tette közzé első kiáltványát, melyben megfogalmazza az irányzat alapvető elveit. A szürrealizmus az álmokat, a tudatalattit akarja a felszínre hozni. Folyamatosan várják a valóság és az álomvilág összeolvadását. A szürrealista művészek gondolatait nem ellenőrzi az értelem vagy az esztétika. A lélek mély rétegeinek ábrázolását a pszichoanalízis eszközével valósítja meg. A költői képek nagy szerepet kapnak a lírában, az alkotók a fekete humor eszközét is előszeretettel használják. Paul Éluard gondolatai segítenek közelebb kerülni a szürrealista költészet természetéhez.
„A hallucináció, a naivság, a düh, az emlékezet, ez a holdkóros Próteusz, az ócska históriák, az asztal és a tintatartó, az ismeretlen tájak, a kijátszott éjszaka, a váratlan emlékek, a szenvedély jövendölései, a lángoló eszme-, érzés- és tárgyviharok, a vak meztelenség, a létfontosságúvá lett hasztalan célokra törő rendszeres vállalkozások, a képtelenséggé bomló logika, a megszelídíthetetlen értelembe torkolló képtelenség, ez az, ami hozzájárul egy költemény harmóniájához, nem pedig a magánhangzók, a mássalhangzók, a szótagok, a szavak többé-kevésbé tudálékos, többé-kevésbé szerencsés összerakása. Olyan zenei nyelven kell beszélnünk, amely nem tud mit kezdeni a dobbal, a hegedűvel, a szamárfüleknek szánt szörnyű hangverseny ritmusával és rímeivel.”

Első versünk René Char egyik műve. Talán ő az a szürrealista költő, aki a legnagyobb hatással bírt a későbbi korok alkotóira. Műveinek mondandója a lét sötét mélységeit ábrázolja.

René Char: Költők

Analfabéták szomorúsága a palackok sötétségében.
Bognárok alig észlelhető szorongása.
Pénzérmék a mély iszapban.

Az üllő csónakjaiban
Él a magányos költő,
Mocsarak nagy taligája.

 

André Breton Függöny Függöny című verse kitűnő példája a szürrealista irodalom lírájának.

André Breton: Függöny Függöny

Az évszakok csavargó színtársulatai életemet játszották
Bár kifütyültem
Az előteret tömlöcnek rendezték be ahonnan fütyülhettem
Két kezemmel a rácsokat markolva fekete pázsit hátterében láttam
Az övig meztelen hősnőt
Aki az első felvonás kezdetén öngyilkos lett
A színmű érthetetlenül fénypompában folytatódott
A színt lassankint köd borította be
S olykor kiáltoztam
Összetörtem a kapott korsót pillangók rajzottak ki belőle
Eszelősen csapongtak a csillár felé
Még a gondolataimból nekem rendezett balett közjátékának ürügyén

Megpróbáltam akkor csuklómat terrakotta szilánkokkal fölvágni
De ezeken a tájakon eltévedtem
Lehetetlen fölemelnem az utazások fonalát
Mindentől elválasztott a nap kenyere
A teremben egy személy forgolódik az egyetlen dolgos személy
Aki vonásaimból csinált álarcot magának
Ez a gyalázatos pártját fogta az együgyűnek és az árulónak
Az a hír járta hogy elrendezték mint májust júniust augusztust

Az üreg hirtelen kimélyült
Végtelen folyosókban kézmagasságban tartott csokrok
Magukban kóboroltak alig mertem ajtómat kinyitni
Egyszerre túl sok szabadságot engedtek meg nekem
Az ágyam szánkóján menekülés szabadságát
Nekem hiányzó lények fölélesztésének szabadságát
Jégpályák kioszkja körül alumínium-székek szorongtak
Megzöldült vérrel kirojtozott harmat függönyét fölhúzták
Vadászatom szabadságát valódi látszatokra
A pince csodálatos volt szívem helyén átlőtt tűzzel kipontozott
árnyképem föltűnt a fehér falon

Reklámok