Amikor az első halottat feltámasztottam, még nem tudtam, hogy véletlenül Jézussá lettem. Most itt állok az iskolaudvaron és várom, hogy újra leköpjenek, megalázzanak. A ruhám ócska, tele vagyok pattanással, félelemmel. Ha ma újra Jézus lehetnék, minden megváltozna. Csak egy lúzer lány vagyok a gimiből! Utolsó osztálykirándulás az érettségi előtt. Újabb rettegéssel teli nap. Kiborít a tudat, hogy senki nem akar majd mellém ülni a buszon, sértegetnek, gúnyolnak. Félek tőlük. Szörnyetegek, az ördög kistestvérei. Nézem, ahogy gyülekeznek. Titkos akcióra készülnek. Ellenem. Élesítik a darálót, hogy átküldjenek rajta. Hé, lúzer, menj arrébb, elszívod előlem a levegőt, mondja az egyik és meglök. A vállunk találkozik, érzem a szájszagát, ahogy röhög. Elejtem a hátizsákomat, nyitva van, alma gurul ki belőle. Megfogom, ahogy felnézek, hosszú comb magasodik előttem. Piros lakkcipőt visel, nem kirándulásra való. Felemelem az almát, kirúgja a kezemből. Hé, csajok, ordít, itt az idő, leckéztessük meg a strébert. Remeg a kezem, lábam, zihálok, mindjárt elájulok. Eszembe jut a mindennapos megalázás, hogy órákra bezártak a sötét szertárba, megrugdostak a mosdóban, elhíresztelték, éjszaka bepisilek, és döglött egeret dugtak a tankönyveim közé. Megfenyegettek, ha panaszkodom, végem.
Amikor először voltam Jézus, már betöltöttem a tizenhetet. Úgy éreztem, nem bírom tovább a megaláztatást. Utolsó csepp volt a pohárban, hogy ebédnél az egyik osztálytársam rám öntötte a finomfőzeléket. Miközben folyt le rólam a répa és a borsó, az ebédlőben lévők hangosan röhögtek. Egész nap hányásszagom volt. Mindenki elhúzódott a közelemből. Otthon hiába tusoltam le háromszor, a bűzt nem tudtam lemosni magamról. Miután kibőgtem magam, lefeküdtem. Nem tudtam aludni, bámultam a falon lévő órát. Lassan haladt a mutató, a szívverésem egyre gyengébb lett. Csak egy pillanatra hunytam le a szemem. Ismeretlen emberek érintésére tértem magamhoz. Férfiak, nők, középkorúak, jól öltözöttek. Rám mosolyogtak. Megköszönték, amit tettem. Csak bámultam őket, mint ahogyan az előbb a falon lévő órát. Megfogták a kezemet, bevezettek egy kórterembe. Az ágyon kövér asszony feküdt. Meglátott, felült, intett, menjek oda hozzá. Egészen közel hajolt. Olyan illata volt, amit korábban soha nem éreztem. Megijesztett. A nő a fülembe súgta, köszöni, hogy visszahoztam a halálból. Semmit nem értettem. Imádkoztam hozzád, folytatta az asszony. Te eljöttél, megmentettél. Mint akit áram ráz meg, úgy ugrottam el a betegágytól. Álmodom, gondoltam. Fel kell ébrednem. Felkaptam az éjjeliszekrényen lévő poharat, a vizet saját fejemre öntöttem. Miért csinálod ezt, Mester, kérdezte egy harmincas férfi, aki mellettem állt. Ordítottam: mi történik itt?! A szobában lévők mosolyogtak. Az egyik lány közelebb lépett hozzám és azt mondta: Jézus, te feltámasztottad anyámat. Ezt sosem tudom meghálálni neked. A kezembe adott egy fából faragott kis feszületet. Tiltakozni akartam, nem vagyok Jézus, csak egy gimnazista, senkit nem támasztottam fel, de nem jött hang a torkomon. A szobában lévők leborultak előttem. Reggel az ágyamban ébredtem, mint rendesen. Arra gondoltam, milyen fura álmom volt. Zuhanyozni indultam, közben összeszedtem a szennyest. A nadrágom zsebéből fakereszt esett ki. Senkinek nem meséltem a történtekről. Féltem, azt hiszik, megőrültem. Rettegtem attól, hogy megbomlott az elmém, ahogyan az anyámé is, aki éppen gyógykezelésen volt.
Csak egy lúzer lány vagyok a gimiből! Nézem, ahogy az almám egyre messzebb gurul tőlem. Felszállás, hallom az osztályfőnök hangját. Megérkezett a busz, ne lökdösődjetek és a cigis dobozokat jobb, ha már most a kukába dobjátok. Mindenki nyomja a másikat, a legtöbben hátra akarnak ülni a buszon, oda, ahol öten is elférnek, mert az a legbulisabb hely. Megvárom, amíg mindenki felszáll. Négy üres ülés marad, az egyik ablak mellettit választom. Takarodj innen, te stréber, sziszegi a hátam mögül egy lány. Átülök a másik üres helyre. Magam alá húzom a lábam, nézem, ahogy távolodik az iskola épülete. Sörös doboz nyílik, utálom ezt a szagot, alkoholista apámat juttatja eszembe. Az osztályfőnök már is a buszsofőrrel flörtöl. Valami a fejemen landol. Tapogatom, rágógumit szedek ki a hajamból. Mindjárt hányok, pedig indulás előtt bevettem egy Deadalont. Rosszul bírom a buszozást. Nem akarok hányni, akkor még inkább rám szállnak. Túl akarom élni ezt a kirándulást, túl akarom élni a gimit.
Egy idő után elfelejtettem a Jézusos álmomat, a fakeresztet elástam a kertben. Három hónap múlva biciklizés közben majdnem elgázoltak. Pár centi választott el attól, hogy az autó alá kerüljek. Ijedtemben elestem. A földön feküdtem. A pulzusom egyre szaporábban vert, homályosan láttam, a hangok elhalkultak. Aztán egyre közelebbről hallottam egy nő hangját: Mester, szükség van rád. Kinyitottam a szemem, toronyházak vettek körül. A szél ugyanazt a furcsa illatot sodorta felém, mint amit előzőleg a kórházban éreztem. Nem tudtam, mi történik, mégsem féltem. Láttam, hogy a távolból nagy fekete autó érkezik. A kocsi megállt, két, öltönyös férfi szállt ki, egy őrjöngő fiút fogtak közre. A tinédzser vergődött a férfiak szorításában, nyüszített. Jézus, nézett rám az egyik férfi. A fiamat megszállta az ördög. Tedd rá a kezed, és meggyógyul. Közelebb mentem a gyerekhez, aki nyáladzott, nyögött, rugdosott. Alig bírták lefogni. Egy kutyasétáltató nő sietve átment az utca túloldalára. Fogalmam sem volt, mit csinálok, ösztönösen érintettem meg a fiú homlokát. Pár perc múlva békésen aludt az autó hátsó ülésén. A fizetségként kapott pénzt másnap megtaláltam a szobámban, matracom alá rejtve. Megrémültem. Pszichiáterek után kezdtem kutatni az interneten. Egy órányi bogarászás után végül arra gondoltam, mi van akkor, ha mégsem hallucinálok, ha titokban tényleg Jézussá lettem? Tényleg képes vagyok halottat feltámasztani és gyógyítani? Elhatároztam, megpróbálom megkeresni az átjárót a Jézus-lét felé, hogy magam irányíthassam a történéseket. Arra gondoltam, ezzel minden gondom megoldódhat.
Napokon keresztül kutattam hasonló esetek után, de nem tudtam meg, hogyan tudok szánt szándékkal Jézussá válni. Elmentem jógázni, meditálni, de semmi. Továbbra is csak az a pattanásos tinédzser voltam, akit mindenki szívatott.
Csak egy lúzer lány vagyok a gimiből! Egy órányi zötykölődés után megáll a busz. Mellettünk tó, tűzrakóhely. Mint ahogyan felszálláskor, leszálláskor is én vagyok az utolsó. Kábának érzem magam a hányinger-csillapítótól. Mindenki ledobálja a holmiját, leterítik a pokrócokat. Senki ne széledjen szét, ordít az osztályfőnök, most jön a csapatépítés. Utálom az ilyen programokat, ilyenkor még inkább céltáblának érzem magam. Leterítem az esőkabátomat, leülök. Valami szétloccsan alattam. A mellettem ülő lányok röhögnek, én meg a nyúlós tojásfehérjét törölgetem a farmeromról.
Tojásokat szedegettem nagymamáék udvarán, amikor harmadszor lettem Jézus. Megcsúsztam, hanyatt vágódtam. Éreztem, valaki megfogja a karomat, segít felállni. Ismeretlen nő állt mellettem menyasszonyi ruhában. Mester, mondta, gyere velem a menyegzőre. Ösztönösen követtem. Fehérre meszelt falak között, fából ácsolt padokon ült a násznép. Az egyik asszony rám nevetett. Akkor ismertem fel, anyu volt az. Felállt, hozzám sietett, megölelt. Baj van, súgta a fülembe. Csak te segíthetsz rajtunk. Elfogyott a bor, szomjaznak a vendégek. Tudtam a dolgomat. Az udvaron lévő korsókat vízzel töltöttem meg, ám a víz, mire a poharakba került, borrá változott. Jézus, hát valóban te vagy az, örvendezett a vőlegény, amikor leültem mellé.
Nem tudom, meddig feküdhettem beütött fejjel nagymamámék udvarán, de amikor felébredtem, a fehér pólómon vörös folt volt. Tapogattam a fejemet, hol vérezhet, de sehol nem találtam sérülést. Megszagoltam a foltot. Vörösbor illata volt. Egyre jobban akartam tudni, hogyan lehetséges Jézussá változni.
Csak egy lúzer lány vagyok a gimiből! Erre gondolok, miközben az osztályfőnök arra utasítja az osztályt, üljünk le egy nagy körbe. Már csak ez hiányzott! A legmenőbb fiú mellé kerülök, de nem merek ránézni, a füvet bámulom. Hé, hoztál serpenyőt, bök oldalba. Mi van, kérdezem. Mert, ha hoztál, beleülhetnél, és süthetnél rántottát a seggeden lévő tojásból. A többiekre néz, nyerítve vihognak. Legszívesebben elmenekülnék. Hányinger tör rám. Kezdjük egy bemelegítő játékkal, mondja a kör közepén álló tanár. Mindenki mondja el, ki lenne szívesen, ha visszautazhatna a múltba. Ne már, zúgolódik az osztály, miért kell ezt a hülyeséget játszani. Na, akkor ki kezdi, erőszakoskodik az osztályfőnök. Talán, te, mutat a menő srácra. A fiú röhög, azt mondja, Harry Potter. Ne máááá, ordítják kórusban. Én meg Madonna, nyerít az egyik lány. Vegyétek komolyan, sziszeg a tanárnő, történelmi hősöket mondjatok, ha tudjátok egyáltalán, miről beszélek. Az egyik fiú jelentkezik. Jézus lennék, böki ki. Az menő, mondja valaki, majd kórusban zúgják a többiek, ja, az menő. Úgy érzem, eljött az én időm. Ha ezeknek Jézus kell, akkor ma bebizonyítom nekik, én vagyok a Megváltó. Akkor majd nem aláznak tovább, akkor majd szeretnek. Ha eddig háromszor is sikerült Jézussá lennem, miért ne sikerülhetne most is. Majd erősen koncentrálok, talán az bejön.
Segítség, megfulladok, ordít valaki a tó irányából. Egyszerre többen is felállnak, pánikhangulat uralkodik. Ez a tó nagyon mély, hívjunk segítséget, senki ne ugorjon utána, ordít az osztályfőnök.
Eljött az én időm, most bebizonyítom, hogy képes vagyok csodát tenni. Nem gondolkodom, én vagyok Jézus, ordítom. Menjetek odébb, megmentem! Az egész osztály engem bámul, van, aki röhög, de a legtöbben hallgatnak. Aztán az egyik lány azt kiabálja, te még úszni sem tudsz, lúzer, mit tudnál csinálni! Most már mindenki rajtam röhög. Tudok vízen járni, mondom büszkén és odamegyek a tóhoz. Felszívom magam! Koncentrálok. Érzem, tényleg történik valami. Meg tudom csinálni! Biztos vagyok benne! Mert én vagyok Jézus! Rálépek a vízre. Azonnal elsüllyedek. Próbálok segítségért kiabálni, de csak a vizet nyelem.

Döme Barbara (1973, Debrecen) író, újságíró, szerkesztő. Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Novelláit a Magyar Napló, a Hévíz, a Székelyföld, a Napút, az Irodalmi Jelen, az Ambroozia és a Képírás folyóiratokban publikálja. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. Novelláskötete 2013-ban jelent meg, A nagymama, aki elfelejtett meghalni címmel. Több riportkötet szerzője. A Magyar Újságírók Szövetségének tagja.

 

Reklámok