Döme Barbara  (Debrecen, 1973) újságíró, szerkesztő. Az egri Eszterházi Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult. Diplomamunkáját szociológiából írta. Újságíróként és szerkesztőként dolgozik. Novellákat eddig az Irodalmi Jelen, Székelyföld, Magyar Napló, Agria, Napút, Képírás, Ambroozia, Holdkatlan folyóiratokban publikált. Kreatív írást a Magyar Írószövetség Íróiskolájában tanult.Döme Barbara2

 

Tökéletes áldozat

 

Hólyagok híznak a karomon, félek, mindjárt kifakadnak belőlük a múlt gondosan eltemetett hazugságai. Lüktet, ég, vöröslik a bőröm. Két fájdalomcsillapítót nyelek le egyszerre, Vodkával öblítem le. Előveszem a telefont, tárcsázok: azonnal gyere, valaki megtámadott, mondom, közben zokogok. Meglep, hogy Karesz elsőre igent mond. Leteszem a telefont, arra gondolok: ennél hitelesebben nem alakíthatnám az áldozatot.

Pár perccel ezelőtt hideg zsíroldót öntöttem a pohárba. A mosogató felé tartottam a karom, gondosan szétlocsoltam a maró folyadékot a bőrömön. Majd azt hazudom, megtámadtak! Egy kissé persze szokatlan, hogy az embert savval öntsék le az utcán, de hát annyi az őrült…Sírással és ezzel a ronda sérüléssel elhitetem Karesszal, áldozat vagyok.

Bemegyek a fürdőszobába. Egyre erősebben lüktet a tenyérnyi vörös folt a karomon, minden erőmet összeszedem, hogy másra tudjak koncentrálni. Erős vagyok, ezt is kibírom, megcsinálom, visszaszerzem, mondogatom hangosan. Nem veszíthetek, sosem tudtam veszíteni! Ez az utolsó lehetőségem, hogy gyerekem, családom legyen. A nőgyógyász megmondta, negyvennyolc évesen csupán öt százalék esélye van, hogy teherbe essek. Ha most hagyom elmenni Kareszt, kifutok az időből. Őt is alig tudtam összeszedni, lehet, hogy évekig nem találnék újabb normális férfit. Ez nem történhet meg! Mindenáron megakadályozom, hogy elhagyjon!

Összekócolom a hajamat. Kellene az arcomra is valami, hogy hihetőbb legyen a támadás. Előveszem a sminkkészletet. Piros foltot pamacsolok a szemem alá és bal arcomra. Egészen jól sikerült. Mosolygok, hetek óta először vagyok elégedett. Gondosan elrejtem a festéket. Vodkát töltök egy vizespohárba. Elbódít, kevésbé érzem a fájdalmat. Lehúzom, aztán töltök még egy pohárral. Nézem, ahogy az üvegen lecsorog egy csepp.

Vessünk véget ennek a megbetegedett kapcsolatnak, mondta Karesz váratlanul, három hete, miközben bort töltöttem a poharába. A féléves évfordulónkat akartam megünnepelni. Csak hat hónapja ismerjük egymást, és jól megvagyunk, válaszoltam. A szex észbontó veled és boldognak tűnsz. Belekortyolt a borba, a szemembe nézett: tévedsz, nem vagyok boldog. A szex tényleg jó, épp ezért akarom távol tartani magam tőled, ha veled vagyok, elbizonytalanodom. Ez jó, győzködtem, akkor még mindig szeretsz. Nem szeretlek, nem szerettelek, ez csak szenvedély, közölte. Levette kulcscsomójáról a lakáskulcsomat, a bejárati ajtó melletti komódra dobta. Később hiába hívtam, nem vette fel a telefont, az üzeneteimre nem válaszolt.

Elhatároztam, megölöm, hogy ne lehessen a másé. Abban a pillanatban betegesen vágytam rá, hogy a meleg vérét a bőrömön érezzem, lássam, ahogy kiszáll belőle az élet. Sosem tudtam elengedni, ami egyszer az enyém volt.

Gyerekkoromban eltörtem a szomszéd kisfiú karját, mert kérés nélkül elvitte a biciklimet. Mindenkinek azt hazudtam, ellopta a bringámat, miközben kergettem, elesett, akkor sérült meg. Hittek nekem.

Miután Karesz szakított velem, elmentem egy jósnőhöz, aki lebeszélt arról, hogy megöljem. Inkább kössem magamhoz, javasolta. Vettem két műanyag babát, alkoholos filccel ráírtam a nevünket, piros fonallal tizenháromszor körbetekertem őket. Ha azt akarod, hogy halálotokig együtt maradjatok, temesd el a babákat, mondta a jósnő. Éjszaka a házunk melletti templomkertben a Krisztus-szobor tövében kapartam el a babákat. Háromszor keresztet vetettem, aztán megcsókoltam Jézus lábát. Otthon kinyitottam a Bibliát: nem kívánom én a bűnös ember halálát, csak azt, hogy térjen meg, olvastam. Na, ugye, megmondtam, bűn volt, hogy elhagyott, értelmeztem az üzenetet, majd ismét háromszor keresztet vetettem. Megfogadtam, ha ez a kötés bejön, szombaton misére is elmegyek.

A második pohár vodka után alig érzek fájdalmat, pedig egyre vörösebb a folt a karomon. Az órámat nézem, perceken belül ide kell érnie, fél órája hívtam. Bemegyek a szobába, a fotelba dobott táskámból kiveszem a gondosan odakészített mappát. Kinyitom, hosszasan nézem az A4-es papírt. A tetején az áll: zárójelentés. A netről töltöttem le, de teljesen valódinak látszik. Nem kell hozzá nagy ész, sem szaktudás, hogy az ember megváltoztassa a személyes adatokat egy ilyen dokumentumon, amit, ki tudja, milyen okból töltött fel valami hülye a világhálóra. A megbuherált jelentés szerint pár napja bocsátottak el a kórházból, ahol azért voltam, mert majdnem elvetéltem. Az orvosi dokumentumban az áll, a terhesség 11. hetében járok. A zárójelentést az asztalra teszem, feltűnő helyre, még annak a figyelmét sem kerülheti el, aki szándékosan szabotálja, hogy szétnézzen a szobában. Remélem, ez és a rablótámadás együtt hatásos lesz, Karesz velem marad.

Eleinte azt hittem, tényleg működik a jósnőtől tanult szerelmi kötés. Két hét hallgatás után Karesz válaszolt az üzenetemre, azt írta, a következő héten hajlandó velem találkozni, de csak nyilvános helyen. Nem hagytam annyiban a dolgot. A tizenötödik e-mailben azt írtam neki, a nővérem előző nap megölte magát, amitől én most teljesen kivagyok, nem bírok emberek közé menni. Azt, hogy a nővérem valójában éppen Olaszországban síel, nem halt meg, csak én tudtam. A tizenötödik e-mail után Karesz végül beleegyezett, hogy inkább abban az eldugott kis panzióban találkozzunk, ahol ötezerért lehet szobát bérelni három órára. Sokszor voltunk korábban azon a helyen, nem akarta, hogy a felesége gyanút fogjon vagy a szomszédjaimnak feltűnjön a rendszeres látogatása.

A bérelt szoba piros műbőrhuzatos kanapéján sírtam, amikor Karesz megérkezett. A szemközti fotelba ült le. Nem tudta, hogy a nővérem ennyire maga alatt volt, sajnálja, ami vele történt, mondta. Szólj, ha segíthetek valamiben! Szükségem van rád, legalább addig, amíg összeszedem magam, könyörögtem. Odamentem hozzá, az ölébe ültem. Megpróbált eltolni, de erősen kapaszkodtam a nyakába, aztán a két lába között kezdtem simogatni. Lassan megadta magát.

Én fizetek, mondta két óra múlva, és az asztalra tette az ötezrest a kormos falú, aranyozott mécses tartó mellé. Ugye tudod, hogy ez nem azt jelenti, nézett rám. Bámultam, ahogy begombolja hosszú fekete szövetkabátját és arra gondoltam, mégis meg kellett volna ölnöm.

Miután a meghamisított zárójelentéssel végzek, felteszek forrni egy kanna vizet. Tiszta forrásvíz kell a szerelmi bájitalhoz, ezért a hétvégén elmentem a legközelebbi forráshoz és hoztam belőle két liternyit. Pontosan követtem a leírt utasításokat, növekvő holdnál kevertem össze a rozmaringot, a fekete teát, a kakukkfüvet, a szerecsendiót, a mentalevelet, a citromlevelet és a rózsaszirmokat. Ivás előtt elmondtam az előírt versikét. Ugyanezt a főzetet készítem el most, vele is itatnom kell belőle, hogy hatásos legyen a szerelmi varázslat. Nem vagyok hülye, tudom, a babás dolog sem vált be, de ez a tea szerintem más, nekem használt, amióta megittam, még jobban akarom, hogy velem legyen. Miközben a teáskanna sípolására várok, magamat győzködöm, Karesz becsületes ember, ennyi szörnyűség után biztosan velem marad. Hazugság, hogy nem szeret, ha gyűlölne, most sem rohanna hozzám otthagyva a munkáját! Gyógyszerész, az egyik belvárosi patikát vezeti, jól keres, de utálja a munkáját, ahogy a feleségét is, aki mindenféle hazugsággal és praktikával próbálja magához láncolni. Ügyvéd, mit vár az ember egy ilyen nőtől? Egyszer meglestem őket. Amikor kiderült, Karesz nagyon dühös volt, akkor veszekedtünk először. Megütött és elrohant. Tényleg meg kellett volna ölnöm, gondoltam, miközben a fagyott borsót szorongattam az arcomon.

A tea kész. Porcelánnal terítek, két csésze, cukortartó, ezüstkanalak. Mind a nagymamámé volt, ennyi maradt utána. Anyám nekem adta, én voltam a mama kedvence. Felpillantok az égre, összekulcsolom a kezem, segíts, kérlek, hogy ez most összejöjjön! Nagyanyámról sokan beszélték, hogy boszorkány, mindenféle bűbájra képes volt. Anyám állítja, a mama többször megjelent neki a halála után, hogy segítsen, amikor bajba került.

De mi van akkor, ha Karesz nem kér teát? Erre a lehetőségre is fel kell készülnöm. Akkor pálinkát kap, azt szereti. A lomos szekrényből üres üveget veszek elő, zöld színű, tavaly Szabolcsból hoztuk, kisüsti volt benne. Most valami mással töltöm meg. Meghúzom a vodkásüveget, szinte már egyáltalán nem érzek fájdalmat. Előveszem a maradék zsíroldót, beleöntöm a zöld üvegbe. Becsavarozom. Senki nem mondja meg, hogy nem pálinka van benne. Majd meggyújtok pár füstölőt, az elnyomja a vegyszer szagát. Vagy leitatom Kareszt, akkor végképp gyanútlan lesz, nem veszi észre, hogy zsíroldót töltök a poharába.

Minden kész, égnek a füstölők, erős fűszeres, keleti illat terjeng a lakásban. Leülök, majd szétrobbanok az idegességtől. Iszom még egy korty Vodkát. Várakozom. A mobilom csengésére ébredek, Karesz hív. Miért nem nyitsz ajtót, már öt perce próbálok bejutni, mondja. Ingerültnek tűnik. Elbóbiskoltam, védekezem. Mielőtt kinyitom az ajtót, belenézek a tükörbe. Sápadt vagyok, az arcom beesett, a szemem karikás. Tökéletes áldozat. Jézusom, mi történt veled, kérdezi, amikor meglátja a szétmart karomat. Kórházba viszlek, folytatja, és hívjuk a rendőrséget. Ezt nem hagyhatjuk annyiban! A hangja remeg. Inkább üljünk le kicsit, szédülök, mondom. Bevezetem a nappaliba. Vendéget vártál, érdeklődik, amikor meglátja a teáscsészéket. Csak téged, felelem, gondoltam, szomjas leszel, mire ideérsz. Milyen érdekes, hogy erre is tudtál gondolni, miközben megtámadtak, veti oda. Furcsa vibrálást látok a szemében. Mondd el, mi történt, utasít. Leülünk a kanapéra, egymás mellé, de nem ér hozzám. Előadom, hogy megtámadtak, leöntöttek valami maró folyadékkal, attól ilyen a karom. Nem szól közbe egyszer sem, csak néz. Amikor befejezem a történetet, arról érdeklődik, mi az az orvosi papír az asztalon? Mégis voltál kórházban a támadás után? Nem, mondom, ez egészen más. Szabad, kérdezi, de már nyúl is a zárójelentésért. Az arcát fürkészem, miközben olvassa. Egyre vörösebb, a szeme vibrál. Terhes vagy, szakad ki belőle a kérdés. Feláll, fel-alá járkál. Kérsz teát, kérdezem, próbálom megtörni a csendet. Bámul. Örülsz?, faggatom Az arca lángol. Hülye vagy, ordít. Nem akarok veled lenni, még csak egy gyerek hiányozna! Te elmebeteg vagy! Most már az én arcom is ég. Mit beszél, hogy bolond vagyok? Micsoda szívtelen ember vagy te, vágom a fejéhez, a gyászomat sem tiszteled, és az sem érdekel, hogy majdnem megöltek, miközben a gyerekedet várom! Hozzám lép, egészen közel hajol: kezeltesd magad, mondja, most már egészen halkan. Mindent tudok, felhívtam anyádat, hogy részvétet nyilvánítsak neki a nővéred halála miatt. Igencsak meglepődött. Épp ott volt vele a testvéred, akkor jöttek meg Olaszországból. Elmesélte, hogy gyerekként is mindig hazudoztál. Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, ezt a támadást is kitaláltad a terhességgel együtt. Az elmúlt hat hónapban sok apró hazugságodat szó nélkül hagytam, mert éreztem, valami nincs rendben veled. Sajnáltalak, most is, csak ezért jöttem ide. Kérj segítséget, amíg nem késő! Elmegyek, soha többé ne hívj!

Becsapódik a bejárati ajtó. Felállok, utána megyek, látom, ahogy lefelé fut a lépcsőn. Gyere vissza, beszéljük meg, kiabálom. Nem néz vissza. Dühömben utána vágom a kezemben lévő telefont. Bemegyek a lakásba. Megint érzem, ahogy lüktet a karom, szédülök. A konyhaasztalon ott a fájdalomcsillapító, bekapok egyet. Arra gondolok, innom kell rá egy kis Vodkát, az eddig is bevált, aztán kieszelek egy másik tervet. Addig nem nyugszom, amíg vissza nem szerzem! Nyúlok a piás üvegért, jól meghúzom. Mintha pengéket nyelnék. Istenem, ez a zöld üveg, nem a Vodkás. Nincs időm, hívnom kell a mentőket! De hol a telefonom? Segítségért üvöltenék, vér bugyog fel a torkomon.

 

Reklámok