Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan,

Felfekvésem, fekélyem,
Szívizomgyulladásom.
A szenvedés azért van,
hogy élesebben lásson,
Ki mélyen lakik bennem,
Nem érzés és nem elme,
Ki minden sötétségen
Átvezet énekelve
Egy olyan valóságba,
Hová nem vezet ajtó,
A seb heg nélkül gyógyul.
És semmi sem mulandó.

Kiss Judit Ágnes (1973, Budapest)
Szép versek 2015, Magvető
Fotó: drot.eu

 

Reklámok