napok óta esik.
estefelé nyirkos füst száll föl
a kertekből,
és összekeveredik a frissen festett
ajtók szagával –
talán éveket is várni kell,
míg a ház többi részéhez kopnak.

napok óta esik,
és azt hiszem, belőled csak
a piercing hegére fogok emlékezni
a szád szélén.
a festékbe ragadt hajszáladra,
egyszóval a hibákra,
mert ez az egész, mint az októberi avar,
hogy abból sem marad,
csak pár összeégett csigaház.

és napok óta eszembe akar jutni valami,
de nem hagyom.
pedig ugyanígy ősz volt akkor is,
az utcasarkon álltál,
a füstöt az arcomba fújtad.
mikor megkértél, hogy fessem be a hajadat.
más voltál mindig, valaki más,
és ti még csak nem is találkoztatok soha,
vagy talán futólag,
mikor helyet cseréltetek
gondolataim egyes szám második személyében.

napok óta esik.
a szóközöknél már ez a vers is beázott.
semmit sem akarok még egyszer leírni,
pedig mire elolvasnád,
a legfontosabb sorok is egészen el fognak mosódni.

Dékány Dávid (1988, Szeged)
forrás: Élet és Irodalom, 2011/32
Fotó: Mandiner.hu

Reklámok