már rég fölöltöztél a halálhoz s itt hagytad
nékünk az otthontalan álmokat
az emlékezetből kikoptatott napok
ott gurulnak veled az októberi
szél pofozta falevelek között
– más-más dimenzióban vacogunk:
én az időre gondolok ami nincs többé
ami hajítófát sem ér nélküled…
nézem a szemedben virágzó éjszakát
s reménykedem hogy találsz valamit
bennem amiért még érdemes… s tudnod
kell:  arcodat viszem ha elmegyek

Oláh András (1959, Hajdúnánás)

Advertisements